Ismét egy vámpírfilm, ki tudja, pontosan hányadik, hisz a zsáner már több, mint négyszáz darabot számlál. A Daybreakers azonban nem akármi: az emberit másoló vámpírtársadalommal, a vámpírlétet kicsit sem kedvelő főszereplővel nemcsak újraírni, de szintetizálni is kívánja mindazt, amit e szörnyekről eddig a filmek felmutattak.
A Daybreakers legelőször is eltünteti a vámpírok egyik alap karakterisztikumát: a két világ közötti peremlétnek annyi, mert a történet szerint 2019-ben a Földön már mindenki vámpír. Nincs igazi bestialitás, se uralom az éjszaka gyermekei fölött, van viszont racionálisan berendezkedett vámpírtársadalom, és vérfarmon kinyert drága emberi vér. Sajnos ez utóbbi fogyatkozóban van, a kevésbé tehetős vámpírok már éheznek, elvonási tüneteik pedig riasztóak: vérszívó denevérállatokká, szárnyas, karmos szörnyetegekké válnak, civilizált fajtársaikra nézve is veszélyesen. Emberek meg már alig maradtak. Hiába vadásznak szisztematikusan, állandó háborúban a nemzeti hadsereg vámpírkatonái, a vérutánpótlás rohamosan fogy, egyetlen megoldás a művér.
A piacvezető vérellátó cég alkalmazottja Edward Dalton hematológus (Ethan Hawke) ennek fejlesztésén dolgozik, jobban foglalkoztatja viszont a vámpír-kór ellenszerének megtalálása. Nem szeret vámpír lenni, mert sajnálja az embereket, és nem is issza a vérüket. Véletlenül lett élőhalott, és kicsit sincs ínyére. A gyógymódhoz az segíti közelebb, hogy megment egy csoport menekülő embert, köztük Audreyt (Claudia Karvan), akik a bizalmukba fogadják. Így találkozik Elvissel (Willem Dafoe), az ex-vámpírral, aki egy ideje újra ember. Tőle tudja meg, mi lehet a módja a vámpírok “kezelésének”. Kezdődhet is a misszió, melynek során nemcsak a fennálló hatalmi rendet, de természetesen a nagyvállalat pénzéhes és vérittas vezetőjét (Sam Neill) is le kell győzni.
A vámpírpolgárok vámpírhétköznapjainak felvázolása szép. Elmerülhetünk a sötétkék, fémes, kicsit giccses, kicsit fancy vámpírvilágban, benne napfelkeltét jelző hangosbemondó, tejszínes helyett véres kávé, nappali üzemmódba kapcsoló lesötétített Chrysler, egyéb csemegék. Azonban vámpírokban nincs semmi természetfeletti – a klasszikus vámpírmitológia kimerül a fényérzékenységben, a tükörtől való félelemben és a hegyes fogakban. Kicsit kidolgozatlan, elnagyolt ez az új vámpírvilág. De hamar kiderül, a szociológiai-filozofikus felvetésekből igazi véres, sokszor szinte parodisztikus akciómozi lesz, és innentől nincs is mit számon kérni.
Daybreakers trailer
A forgatókönyv rendes iparos munka, bár sajnos a végére teljesen elvész a kezdeti lendület, és csak a hatásvadász akciósablonok maradnak. A rendezők, Michael és Peter Spierig ijesztgetésben azért jók. Első filmjük, az Undead után ráadásul a Daybreakers az ijesztgetés és vér mellett már a környezetrajz, a hangulatteremtés, a szereplők és a tempó szempontjából is jobban megállja a helyét. Akciófilmnek tucatáru, vámpírfilmnek mégis kevésbé az, mert a gyengeségek ellenére sok-sok érdekes, közös tudatalattinkat birizgáló mazsolázni való bújik meg benne.
Felmerül az emberi együttérzés. Meg annak a hiánya. A világot megtámadó járványtól való konstans félelem. Az emberivé alacsonyodás. Az éhínség, az erőforrások kimerítése, mint reális veszély akár ember-, akár vámpírtársadalomról legyen szó. Az emberi faj, mint védendő érték. Az ember, mint érték. És az, hogy milyen is a visszatérés a vámpírlétből, milyen újra embernek lenni. Mégha a folyamat nincs is pontosan megrajzolva, mint ahogy az sem, hogy az unalmas örökkévalóság mellett miért ragaszkodik a legtöbb vámpír ehhez a sápadt élőhalott léthez.