Emmanuel Benbihy producer projektje Párizsban kezdődött a Paris, je t’aime című filmmel. A tervezett sorozat várhatóan több nagyvárost (Sanghaj, Rio de Janeiro, Jeruzsálem, Velence, Timbuktu) és a bennük szövődő szerelmeket mutatja majd be. A legutóbbi, New Yorkban játszódó rövidfilmgyűjtemény 11 rendező 31 színésszel felvett 11 történetét tartalmazza. A népszerű sztárok listája impozáns, de az eredmény sajnos elmarad az előző rész sokszínűségétől és szépségétől. Elvégre is, tényleg nem NYC, hanem Párizs a szerelem városa.
A Paris, je t’aime a francia főváros 20 kerületének szinte mindegyikébe elkalauzolt, a város szinte minden apró szegletébe engedett betekintést, de a szeretet szinte minden fajtáját is felsorakoztatta. A szerelem és a szenvedély valóban nem ismer határokat; sem bőrszínt, sem kort sem pedig nemi különbségeket, így a filmben tini szerelmet, szülő és gyermeke közötti kötődést, melegek vonzalmát, drogfüggőséget, de még a vámpírok vérszomját és természetesen egy város iránt érezhető szeretetet is bemutatta. Ellenállhatatlan atmoszférája volt a filmnek, amit sajnos a folytatásba, a New York, I love you-ba már nem tudtak átültetni.
Először is, az a változatosság, ami miatt a párizsi részt az egekig magasztalhatjuk, most szinte teljesen hiányzik, sőt olykor sablonosak is a történetek. Természetesen adódnak magukkal ragadó jelenetek, mint például a Julie Christie, John Hurt és Shia LaBeouf hármasával előadott, Shekhar Kapur által rendezett rész. De az Ugur Yucel által alakított festő plátói szerelme Faith Akin rendezésében is megkapó, és igen, jó lenne, ha majd egyszer én is zsörtölődő kisnyugdíjasként 63. házassági évfordulót tudnék ünnepelni a tengerparton, ahogy azt az idős házaspár (Eli Wallach és Cloris Leachman) is teszi a film utolsó kockáin. Kellemes meleg máshol is elöntheti a szívet, de csak annyira, amennyire jól esik, ha egy helyes lány vagy fiú visszamosolyog az emberre a villamoson.
Egy ponton túl sajnos önismétlő is a film, ugyanis Yvan Attal egy helyzetre két variációval is előáll, igaz mindkétszer csattanós a végkifejlet. Kétszer ellőni az utcán cigizős, gyújtókérős ismerkedési szituációt azonban nem túl elegáns, még akkor sem, ha az egyik jelenetben Ethan Hawke szerepel Maggie Q-val, a másikban meg Chris Cooper Robin Wright Pennnel. Az meg hogy, Natalie Portman, aki egyébként személyes kedvencem, rendezői babérokra tört, igen dicséretes próbálkozás. Bár bájos és kicsit keserédes az apjával parkban mászkáló kislány története, de igazából teljesen felejthető perceket nyújt a korábban, hasonló családi témára már a Paris, je t’aime-ben adott megoldások után. Sőt, Miss Portman a francia rész egyik legszebb, a színésznő és a vak srác szerelmét bemutató részében szerepelt, itt viszont bármennyire is villant kopasz fejet, nem sok mindent tud megmozgatni az emberben. Az Orlando Bloom és Christina Ricci alkotta párosát is inkább csak kedvesnek tartom; tőlük talán érdekesebb volt a vad éjszakát együtt töltő Bradley Cooper és Drea De Matteo várakozásokkal és kételyekkel teli randevúja. Andy Garcia is versenyre szállt Hayden Christensennel Rachel Bilson kegyeiért, de ez a film végére szinte totál ki is megy a fejemből.
Milyen volt maga New York a filmen? Leginkább egysíkú, ahogy a történetei is. Egy-két kitekintésen kívül leginkább csak Manhattant láthatjuk, így nem is kapunk ízig-vérig eredeti Big Apple-t. Turistának érzem magam, de a sightseeing ráadásul hiányos. Egy felhőkarcoló tetejéről szívesen megnéztem volna néhány nagyobb látképet, hiszen adta volna magát, hogy egy-két jelenetet mondjuk az Empire State Building tetején forgassanak.
Ezúttal tehát sem a városnak, sem a szerelmeinek nem sikerült elbűvölniük. Sztárparádé ide vagy oda, csökkent az érdeklődésem a következő részek iránt is. Egyedül csak az hozna lázba, ha egyszer készülne egy Budapest, szeretlek! is. De erre azt hiszem, sokat kell még várnom.
Magyarországi bemutató: 2011. február 17.
New York, I love you trailer