Április 8-án kerül a mozikba az Egy lányról című angol film, amit tavalyi nemzetközi bemutatója okán már ismerhetünk az Oscar-gáláról, ahol három jelölést kapott. Az viszont kevésbé ismeretes, hog a film alapját Lynn Barber hasonló című könyve szolgálta, amelyben saját élményeiből építi fel a történetet. Itt és most exkluzive olvashatsz egy részletet az említett könyvből, és nyerhetsz páros belépőt az április 6-ai premier előtti vetítésre!
A történet szerint egy fiatal, London-külvárosi lány még éppen a tankönyvek és idegesítő szülei között ingázik, mikor beállít az életébe A Férfi, akinek nagy kocsija van, teljesen menő, és leveszi a lábáról a tinédzsert. A nagy korkülönbséget elmossa a varázslat, a kislányból egyszercsak nő lesz, aztán majd persze meglátjuk, hogy milyen csontvázak esnek ki menet közben abból a bizonyos szekrényből. A könyv nem csak erről a gyerekkori epizódról szól, a film viszont ezt a fiatalkori időszakot adaptálja, úgyhogy mi is ebbe a fejezetbe adunk bepillantást, ahogy az Lynn Barber tollával írva vagyon. Olvasd el, aztán játssz velünk, és vegyél részt a film premier előtti vetítésén!
Lynn Barber: Egy lányról (részlet a regény második fejezetéből)
Veszekedéseim kizárólag az apámmal voltak – tinédzserkorom mintha egyetlen nagy balhé lett volna, olyan banális kérdésekkel a középpontban, mint például az, hogy mikor kell ágyba bújnom. Anyám passzív, bár alkalmanként könnyező szem- és fültanúja volt ennek. Néha, amikor apám megütött (“Ez kell neked, egy jó atyai nyakleves!”), közbelépett, s az ezt követő hangos szóváltás után fellopakodott a szobámba, hogy egy forró itallal és keksszel engeszteljen ki. “Nem lehetnél óvatosabb? – korholt engem. – Miért kellett így feldühítened?” Én azonban szánalmasnak és megvetendőnek éreztem ezt a megkésett béketeremtési kísérletet, és egyszer azt mondtam neki: “Nézd, anya, ha tényleg az én oldalamon állsz, akkor elválsz tőle; különben fogd be a szád.” Ő pedig befogta a száját.
Aztán Simon belépett az életünkbe, és minden megváltozott. Én tizenhat éves voltam, amikor megismerkedtünk, ő pedig – azt mondta – huszonhét, de sokkal valószínűbb, hogy a harmincas évei végén járt. A buszra vártam egy próba után, amit a Richmond Little Theaterben tartottunk (még mindig hajlandó voltam megjelenni anyám amatőr produkcióiban), amikor egy csillogó, gesztenyebarna autó állt meg a járda mellett, s egy férfi, vastag szivarral a szájában, kinézett az utas oldali ablakon, és megkérdezte:
– Elvigyelek?
A szüleim természetesen a lelkemre kötötték, és a tanáraim is a lelkemre kötötték, és mindenki más is a lelkemre kötötte, hogy soha ne üljek be idegen férfiak autójába, de akkor ő valahogy nem tűnt idegennek, úgyhogy behuppantam melléje. A szivar és a bőrülések illata szinte elbűvölt. Megkérdezte, hova akarok menni, én mondtam, hogy Clifden Road, ő pedig azt válaszolta, hogy rendben. Megjegyeztem, hogy még soha nem láttam ilyen autót, mire felvilágosított, hogy ez egy Bristol, és nagyon kevés készült belőle. Sok mindent elárult a Bristolról, miközben Twickenham felé utaztunk – mert egy Bristollal mindig utazol. Mivel fura akcentusa volt – később, amikor már jobban megismertem, rájöttem, hogy ezt akkor használta, ha menő akart lenni -, megkérdeztem tőle, nem külföldi-e véletlenül.
– Csak ha egy zsidó neked külföldinek számít – felelte.
Persze, hogy annak számított. Még soha nem találkoztam zsidóval, legalábbis tudatosan nem; azt hiszem, az iskolánkban nem is volt. De udvariasan megkérdeztem:
-Tehát zsidó? Sose jöttem volna rá. – Ezt úgy értettem, hogy nincs horgas orra, zsíros pajesza, és olyan kócos szakálla, mint az uzsorásnak az iskolai színdarabban. Azt mondta, hogy az izraeli hadseregben harcolt, “amikor annyi idős voltam, mint te”. Ezen eltűnődtem, mármint azon, hogy vajon mennyinek gondol: reméltem, legalább tizenkilencnek. De amikor váratlanul megkérdezte:
– Nem innál egy kávét?
Ostobán azt feleltem: – Nem, tízre otthon kell lennem, különben az apám megöl.
– Holnap iskola? – kérdezte lazán, én pedig, magamon kívül a dühtől, hogy ennyire lehetetlen vagyok, csak bólintani tudtam.
Így aztán hazavitt, de mielőtt kitett volna, megkérdezte:
– Azért elvihetlek kávézni valamikor?
Az életem egészen másként alakult volna, ha határozottan nemet mondok. De nem voltam ennyire bátor.
Játék
Küldd el az alábbi kérdésre adott helyes válasz számát az info@kultblog.hu-ra, hogy te nyerd a két páros belépő egyikét a film premier előtti vetítésére! Beküldési határidő vasárnap (2010. április 4.) éjfél. Ne felejtsd el megadni a teljes neved is, hogy beazonosíthassunk, ha nyersz. Eredményhirdetés hétfő (2010. április 5.) reggel.
Kérdés: Hány évesnek mondja magát az ismeretlen férfi?
Válasz lehetőségek:
- 39
- 20
- 27
Ez a játék már lezárult.