Az “órói” a magyar majré vagy para szavaknak feleltethető meg. És hogy min majréznak a szereplők? Csak a szokásos: gáz szülők, szerelmi csalódások, ilyesmi. Aztán hamarosan bonyolódik a képlet. Az egyik lány, Stella valóságos terrorban él a nagymamájával, így a suli mellett munkába áll, hogy albérletbe költözhessen. Közben randizni kezd egy orosz bevándorló fiúval, Mitrovikkal, de az élete ettől csak még kaotikusabbá válik. Nincs jobb helyzetben Gréta sem, aki dekadens életmódot folytató anyjával próbál együtt élni, majd a barátnője, Júdit erős közbenjárásának köszönhetően úgy dönt, inkább megkeresi sosem látott apját. Teddinek csupán annyi baja van, hogy képtelen hűséges lenni a csajához, és végül itt van még Gabriel, a film elvileges főszereplője is.

Az Órói úgy kezdődik, hogy Gabriel három hetet tölt vendéghallgatóként egy manchesteri iskolában, ahol megismerkedik Markússzal. Egy alkoholban pancsoló este elcsattan köztük egy szolid csók, de a dolognak aztán szinte a film végéig nem lesz folytatása, és jóllehet, Gabriel a főszereplő, a számtalan megpróbáltatás közepette szinte el is felejtjük, hogy ő épp szexuális irányultságát próbálja kiismerni. “Te az a típusú srác vagy” – kérdi a film elején Markús, “akivel megbeszélhetik a lányok a problémáikat, igaz?” És abszolút ráhibázott: ennek a kis társaságnak Gabriel a pszichológusa, amolyan problémamegoldó jófiú, aki valahogyan mindenkinek tud segíteni, és éppúgy szót ért Stellával, mint annak zsémbes és paranoiás nagyanyjával.

Azzal párhuzamosan viszont, hogy a főszereplő problémájáról igen hamar áthelyeződik a hangsúly a barátok ügyes-bajos dolgaira, az Órói is fokozatosan válik hagyományos történetmesélő filmből szemlélődő korrajzzá. Történetek persze vannak, de ezek jóval inkább sorsok, nem a nézőt feszültségben tartó cselekmények láncolata. A problémák örökérvényűek: túlságosan aggódó szülők, viszonzatlan szerelem, az idegenekkel (jelen esetben Mitrovikkal) szembeni ösztönös, de gyakran alaptalan fenntartások, és még sorolhatnánk. Zophoníasson filmje nem kiapadhatatlan dramaturgiai forrást lát ezekben a már sokszor feldolgozott szociális kérdésekben, hanem lehetőséget, amellyel szerényen, időnként egyenesen dokumentarista lecsupaszítással megmutathatja, hogyan élik mindennapjaikat 2010-ben az izlandi nagykamaszok. Az izlandira nem, inkább csak a kérdés nagykamasz-részére kapunk választ. Ez viszont nem feltétlen baj, sőt valamelyest örömteli is, hogy a film nem csúszik át hazájának mostanában divatos önmitizálásába.

Az Órói egyetlen kisebb hibája a fő konfliktus kidolgozatlansága: a nyitány 15 perce megpróbálja, és sikeresen el is adja a sztorit meleg-tematikájú coming of age-filmnek, de aztán meglepően nagy mértékben szorítja vissza mindkét vonalat, és fejlődéstörténetek helyett is inkább kilátástalanul stagnáló fiatalokat látunk. Nagy megkönnyebbülés viszont, hogy a színészek egytől egyig kiválóan cipelik a hátukon a gördülékenynek nem mindig nevezhető filmet. Külön kiemelendő Gréta szerepében Birna Rún, valamint a Gabrielt megformáló Atli Óskar Fjalarsson, aki a 2008-as Smáfuglar (Kismadarak) című kiváló rövidfilm után ismét minimális, ám annál pontosabb eszközkészlettel dolgozik.

Az Órói újabb erős képviselője annak a tendenciának, ami az elmúlt évtized északi filmművészetében fellendülésnek indult. Az utóbbi néhány évben látványosan megsokasodtak az olyan, egytől-egyig kiváló skandináv munkák, amelyek elegyítik a lokális és globális problémák tárgyalását, ehhez pedig a tizenévesek perspektíváját választják. A 2003-as Könyörtelenek vagy a 2011-es Ördögsziget a 20. század elejéről, a 2008-as Szerettem másképp is pedig a késő-nyolcvanas évek ifjúságáról számol be. De nem kell ennyire a múltba révednünk: a 2006-os Szerzők, a szintén 2006-os Sønner (Fiúk) vagy a 2010-es Egy jobb világ egyaránt napjainkról, azon belül is napjaink fiataljairól készít jelentést. És igaz ugyan, hogy az Órói nem merészkedik olyan kérdések tárgyalásáig, mint a gyerekprostitúció (Fiúk) vagy a molesztálás (Ördögsziget), a felszínesnek, de legalábbis átlagosnak tűnő nyűgök mellett éppúgy rámutat az etnikai keveredés, a homoszexualitás és a már-már normává váló diszfunkcionális család okozta jóléti társadalmi depresszióra. Ez persze helyenként megmarad csupán gesztusértékű cselekményszövésnek, de Zophoníasson szándéka mindenképp becsülendő, és remélhető, hogy további munkáiban is ezen a vonalon fog kutakodni.

Az Óróit április 20-án, pénteken vetíti a Puskin Mozi a Skandináv Ház szervezésében megrendezésre kerülő LMBT-Filmklub keretében. A meghívott vendég dr. Ritter Andrea lesz.

Órói trailer