A Penumbra a Titanic Filmfesztivál ebben az esetben különösen találó nevű, A sötét oldal szekciójában került bemutatásra a magyar közönség számára. Itt jegyzem meg, hogy Adrián García Bogliano és Ramiro García Bogliano argentin író-rendező testvérpár munkája sajnos nem kapott magyar címet a fesztiválos bemutatóra, pedig határozottan passzolt volna hozzá a Félhomály vagy épp a Félárnyék kifejezés. Ezek a horrorfilmes berkekben rettenetesen sematikus szavak pontosan lefestik azt, amit a Penumbrától a néző várhat: végtelenül lassú, felcsigázónak szánt felvezetés után egy olyan zárlatot, amely röhögve beint a komoly horror produkcióknak és a horror műfaj rajongóinak. Ettől függetlenül (vagy éppen ezért) rendkívül kellemes meglepetésekkel szolgál sok gyengesége mellett.

A Penumbrában természetesen van minden, ami egy misztikus horrorhoz kell: zavarba ejtően viselkedő szektások, bibliai idézetekkel és apokaliptikus jóslatokkal büntető hajléktalan próféta, csapdává változó, rettentő titkokat rejtő ház, valami nagy baljós történést előrevetítő természeti jelenség (ebben az esetben napfogyatkozás), a néző megtévesztésére szolgáló mellékszereplők, na és persze egy szép nő, szép mellekkel. Utóbbi igencsak megforgatja a kliséket, hiszen elméletileg végig azért kellene izgulnunk, hogy megmeneküljön, de a szerzők igyekeznek eltávolodni a zsánerből adódó kötelező köröktől ebben az egyáltalán nem konvencionális filmben. A szép nő ugyanis véletlenül sem ártatlan, sőt nem is ártalmatlan és végképp nem védtelen.

Margát (Cristina Brondo, remélem, még hallunk róla), a gyönyörű és ambiciózus ügyvédnőt úgy ismerjük meg a film első perceiben, mint aki ezerrel pörög a munkában, de van ideje húga életét is egyengetni vagy szeretőjével törődni, miközben épp azon fáradozik, hogy bérlőket szerezzen nem épp a legjobb környéken lévő, de valamiért mégis kelendőnek bizonyuló lakásába. Igen keményen kiosztja az egyébként rendkívül furcsán viselkedő ingatlanügynököt, Jorgét (Berta Muniz), és mindig mindent ő akar megoldani. Ő az a nő, akit nem kell félteni, mert sokkolót hord a retiküljében, és ha kell (ha nem), használja is. Egészen biztosan nem az jutna róla eszembe, hogy védelemre szorul, hisz mesterien vágja ki magát minden szorult helyzetből, s láthatóan a bőséges élettapasztalat már szinte mindenre felkészítette. Meg aztán az sem mellékes, hogy a legkevésbé sem szimpatikus, sőt kifejezetten irritáló, igazi biorobot, nem képes az együttérzésre, határozottan arrogáns és lekezelő. Ambivalens főhős, szinte lehetetlen empátiát érezni iránta. Amikor leendő bérlője miatt belekeveredik egy határozottan piszkosnak tűnő ügybe, akkor sem rágjuk le a körmünket, hogy Marga megmeneküljön. Egy számomra teljesen érthetetlen okból kifolyólag előbb-utóbb mégis érdekelni kezdett a lány sorsa.

Az alkotók mindvégig egyensúlyoznak a humor és a véresen komoly megközelítés között. Titokzatos szektájuk izgalmas útvesztőbe invitál, de a tagok kreténségei elveszik a befogadótól a kellemesen csiklandozó borzongás lehetőségét. Pedig lenne itt alapanyag bőven ahhoz, hogy igazi szaftos, tocsogós anyagot élvezhessünk. A film szinte teljes játékideje alatt izgalommal várt szektavezér megjelenése azonban nagy csalódás. Nem komikus figura, de mégsem tudtam komolyan venni. Maga a szekta egy elmaszatolt értelmetlenség, a tagok minden gesztusa és megnyilvánulása csak fokozza a zavart, miközben felsejlik a rendszer a rendetlenségben, ami már-már felkelti az érdeklődést, de ez nem Aronofsky PI-je, itt végül a banalitás arat. A főhős ellenszenves viselkedése lehetetlenné teszi az azonosulást, ingerült telefonbeszélgetései, melyeknek szinte semmi köze sincsen a cselekmény fővonalához (értékelhető mellékszálat nem tudtam felfedezni) határozottan megtörik a történet ívét, dramaturgiailag pedig teljességgel szükségtelenek, így a szokatlanul rövid játékidőt is túl soknak érezhetjük.

A végeredmény mégis szórakoztató és mégsem érzem eltékozolt időnek a filmre fordított másfél órát. Az abszurd humor minden megnyilvánulása figyelemre méltó, a klisékkel való önfeledt játék igazán meggyőző, a Margára szegezett pisztoly mögül is a rendezők kacsintanak ki ránk, mintha azt kérdeznék: akarod, hogy kinyírjuk ezt az idegesítő ribancot? Mindenki maga adhat választ a kérdésre, de az alkotók Jodorowskyt idéző önreflektív megoldásai mindenképp emlékezetesek maradnak.

Penumbra trailer