Roman Polanski több okból kifolyólag sem az a rendező, aki félévente jelentkezik újabb alkotással, viszont az egészen bizonyos, hogy mindig érdemes odafigyelni rá, ha megjelenik egy filmmel, érdemes nyomon követni a munkásságát. Legújabb darabja a Szellemíró (The Ghost Writer) címmel érkezett hazánkba.
Polanski, aki az utóbbi húsz évben mindössze hat nagyjátékfilmet rendezett, a Szellemíróval a politikai thriller kissé avíttas, de mégis mindig újra előkerülő műfaját porolja le, stílusosan, önmagára hangolva és témáját tekintve teljes mértékben aktualizálva. Tavaly Ron Howard mutatott érdekeset hasonló tematikával, de a Frost/Nixon című filmben a két főszereplő karakter volt csak igazán érdekes, harcuk és jellemük változása okozta a valódi izgalmakat, a Szellemíróban azonban a sztorin van a hangsúly.
Történik ugyanis, hogy a kissé megkeseredett és megfáradt írót (Ewan McGregor), aki azzal szerzett bizonyos körökben hírnevet magának, hogy szép memoárokat ír hevenyészett emlékekből, ügynöke egy olyan megbízásba rántja, amelyre hiába próbál, nem tud nemet mondani. Az új feladat megírni Adam Lang (Pierce Brosnan), volt brit miniszterelnök visszaemlékezéseit. Már a film elején érezhetjük, a sejtelmes, vészjósló hangulatból, hogy ezzel az egész históriával valami nagyon komoly probléma van. Nem is beszélve arról az apróságról, hogy írónk elődje, aki Lang életrajzán dolgozott, titokzatos körülmények között elhunyt.
A munkával szemben végig kissé szkeptikus író megérkezik az eleinte rendkívül ellenszenvesnek tűnő, valamit nagyon rejtegető Langhez, aki az Egyesült Államokban, egy kis szigeten éli a visszavonult nagypolitikusok cseppet sem könnyű életét. Titkárságával és őrségével a védelem és diszkréció szent kettősében lavírozva igyekszik mindenből a lehető legjobban kijönni, miközben a háttérben már gyülekeznek a viharfelhők egy kirobbanni készülő, nemzetközi diplomáciai botrány képében. Írónk a munka kezdeti nehézségei ellenére előbb-utóbb belejön új szerepébe, de ahogyan egyre jobban elmélyül Lang sztorijában, úgy kezdi érezni, hogy a lába alatt felforrósodik a talaj.
A Szellemíró nagyon lassan indul, felfesti a környezet szürke és hűvös miliőjét, néhány ecsetvonással megrajzolja az író és Lang körének vonásait. Viszont amikor belefeledkeznénk a lassan kibontakozó emberi drámákba (megcsalt feleség, fiát elvesztő veterán), Polanski hirtelen gázt ad, és (önmagához képest) sodró erejű akcióval kombinálja a csavaros végkifejletet. Eleget tesz így a zsáner kritériumainak és saját ambícióinak is, hogy keze nyomát, saját védjegyét mindenképp maga után hagyja.
A szereplők kiválóak, senki sem növi ki a karaktere kereteit, fegyelmezetten, korrektül teljesítenek, legyen szó akár a tökéletes személyi titkárról (Kim Cattrall), a kimagaslóan intelligens és ambiciózus, de mellőzött feleségről (Olivia Williams) vagy akár a rejtélyes professzorról (Tom Wilkinson), mindenki remek munkát végez. Szépen megformált alakok ők mind ebben a klasszikus hagyományokat követő történetben. A legérdekesebb persze az író, akit a rendkívül sokoldalú és igazán tehetséges Ewan McGregor formál meg. Elhiszem neki a spleent, a cinizmust, s azt is, hogy egyszerű “négerből” kíváncsisága és érzelmi érintettsége folytán oknyomozó riporterré, sőt politikai tényezővé válik.
Kellemes, stílusos, jó arányérzékkel megkomponált film a Szellemíró, amelyben ráadásul gyakran megvillan a finom, intelligens humor. A végkifejlet pedig olyan csavart tartogat, amit még a Közönséges bűnözőkön, a Mementón és társaikon edzett agyammal sem bírtam előre megjósolni. Polanski nem szakad el a gyökereitől, de szeretne még új hangokat megszólaltatni, új témákat felvetni. Jó látni, hogy él és alkot, remélem, még nagyon sokáig.
Szellemíró trailer