Ki kell ábrándítsam azokat, akiknek Sasha Grey említésére felcsillant a szemük, ill. meg kell nyugtassam azokat, akik ódzkodni kezdtek a szóban forgó filmtől. A Girlfriend Experience rendkívül igényesen csomagolt, a jó ízlés határain belül mozgó film. A rendező is kihangsúlyozta, az utcai prostik és az escortok világát úgy kívánta elkülöníteni, hogy a produkcióról leválasztotta mindazt, ami a két világban közös, konkrétan magát a szexet. Mindössze csak a GFE-k, az a Girlfriend Experience-t nyújtó lányok “extráit” filmesítette meg. Ezek a szolgáltatások pedig a normális párkapcsolatokra jellemző simogatásokat, csókokat takarják, amelyekkel a kuncsaftoknak valós érzelmek illúzióit adják. De vajon az érzelmeket tényleg ennyire meg lehet játszani?

Steven Soderbergh 2001-ben a legjobb rendező kategóriában két filmmel, az Erin Brockovich-csal és a Traffic-kel is versenyzett az Oscar-díjért. Utóbbival el is nyerte az arany szobrocskát, majd az Ocean’s Eleven feldolgozásával és annak folytatásaival jelentkezett, de a kasszasikerek mellett experimentális vonalon is képviselteti magát. A 2029 Entertainment stúdióval hat produkcióra írt alá szerződést, az egyik a most elkészült The Girlfriend Experience című film.

Szokatlan kamerállásokból követhetjük végig Christine öt napját. Találkozik az ügyfelekkel, vacsora, séta közben fogja a pénzes ürgék kezét, belesimogat a hajukba, meghallgatja a pasik problémáit. Ott van, mikor szükség van rá, ha még ki is vasalná a kliensek ingjét, akkor valóban ő lehetne a tökéletes, személyre szabott álomnő. Az ügyfelek gazdag vállalkozók, akik szeretnének kilépni a hétköznapokból, legtöbbjük valóban csak igazi érzelmekre, nem magára az aktusra van kiéhezve. Az escortok felelősség nélküli párkapcsolatot biztosítanak a gyakran visszatérő kuncsaftoknak. Christine idomul a különböző elvárásokhoz, miközben profin menedzseli önmagát. Felméri a konkurenciát, updateli a netes oldalát, szigorú szabályok mellett különíti el másfél éves párkapcsolatát a munkájától. Kicsit úgy tűnik, mintha a barátját, Christ is csak olyan tátongó lelki lyukak betömésére használná, mint amilyenek létezéséről a lány is elfeledteti az ügyfeleket. Nem is értem, hogy egy ilyen kapcsolatot hogyan lehetett ennyi ideig fenntartani, mert Chris egyébként egy rossz szót nem szól a prostitúcióról, sőt mi több, támogatja is, nem megcsalásnak fogja fel a dolgot. Egészen addig tudják az érzelmeket kordában tartani, már-már robotként működnek, amíg Christine felrúgja a szabályait, és egy új ügyfél kedvéért kész egy egész hétvégére elutazni.

Mesterséges a szereplők világa, távolságtartó ridegség fagyaszt a kanapéhoz, amit a távolról felvett képek is csak kihangsúlyoznak. Soderbergh alig alkalmaz közeli felvételeket, előfordul, hogy egy kanapé mögé bújtatva beszélteti Christinet, ha pedig közelebb is ér a kameralencséje, akkor homályba burkolóznak, vagy túl sok fény miatt életlenek az arcok. Soderbergh így maga is távol marad a témától; egy interjúban elmondta, semmi baja a prostitúcióval, amíg azt az emberek önmaguk választják, csak az a baj, a világon az esetek több mint 95%-ában nem erről van szó.

Soderbergh konkrétan arra volt kíváncsi, hogy milyen értéket lehet tulajdonítani olyan megfoghatatlan dolgoknak, mint amilyen egy csók. Az ilyen szubjektív értékítéletekkel szemben ellenpólusként visszatérő pont a gazdasági válság sorozatos említése (az ügyfelek főleg ezt panaszolják Christinenek). Kicsit túlságosan elhajlik néha a film a politizálás irányába is, mivel az amerikai elnökválasztás kellős közepén játszódik, így többször szóba kerül Obama, McCain és a gazdasági mentőcsomagok. Ezt is megmagyarázza Soderbergh, mivel úgy véli, az escorti szolgáltatásokhoz, kiárusított érzelmekhez képest, bármennyire működnek azok szinte üzleti alapon, a gazdaság sokkal tisztábban leírható, és mindenkivel elfogadtatható, ellenőrizhető értékrendszert továbbít.

A forgatókönyv első vázlatai 2006-ban születtek, már akkor nyolc escortot kérdeztek meg, de később is valósághű akart lenni a film, a kétezres órabér például a tavaly októberi valós árfolyam. A nők mind úgy nyilatkoztak, mintha egy felépített jól működő vállalkozásról lenne szó, vannak célok, megtakarítások, befektetési tervek (Christine a filmben is rendkívül jól igazgatja ügyeit). Sasha Greyre is hasonló alapon esett a választás, mivel Grey is interjúban elmondta, a pornózásba is célokkal kezdett bele; tudja mit akar csinálni, nem úgy mint sokan mások, ez pedig imponált a rendezőnek. Jó döntés volt a főszerepet Miss Greynek adni? Igen, de hogy jó színésznő-e, gőzöm sincs, mivel Christine távolságtartó karakterének megformálásánál egyszerűen nem derülnek ki a színészi kvalitások.

A film tehát nem Sasha Greyen vagy a többi, nem profi színészen csúszik el. Christine páncélba burkolja magát, ami miatt Chris sem igazán férkőzik a közelébe, de a 78 perces játékidő felénél is inkább egy kedves testvérpárnak tűnnek, a 45. percig a kezük sem ér össze, jelentéktelenebbnek tűnik a kapcsolatuk, mint bármelyik meló. Soderbergh ezzel nemcsak a szexet, de a valódi intimitást is száműzi a filmből, így nem tudnak teljesen kibontakozni a személyes drámák. Az események rést ütnek Christine páncélján, aztán, igaz, kicsit sebesülten, de folytatja, a történet pedig semmi fordulatot nem nyújt, csak megfelel a várakozásoknak. Miről szólhat egy ilyen film: magányról, vágyakozásról, arról, hogy bármennyire hisszük, ilyen mesterséges körülmények között nem lehet kontrollálni az érzelmeket. Egyszerűen előre tudni lehet, mi lesz a cselekmény, a megvalósítás pedig nem elég jó ahhoz, hogy kárpótoljon a meglepetések hiányáért. Ezen felül Soderbergh ugrál az idősíkok között, szerinte azért, hogy érdekfeszítőbb legyen a történet mozaikókból való összeillesztése, de a Girlfriend Experience-en sajnos nincs megfejtenivaló.

The Girlfriend Experience trailer

Egy dolog azért mégis nagyon bejött; mégpedig az, ahogy Soderbergh elegánsan beszól. A filmben Christine szembekerül egy alattomos, gusztustalan, neten publikáló kritikussal (akit egyébként Glenn Kenny elismert New York-i filmkritikus játszik), aki lehúzza Christine képességeit, csak azért hogy ingyen ágyba vigye. Majd Soderbergh egy jelenetben azt énekelteti utcai folkzenészekkel, hogy “Everyone’s a critic”. Beszól ezzel Soderbergh azoknak is, akik az escortokat és a kuncsaftjaikat ítélik el, mert ha belegondolunk, mindenki elad magából, a képességeiből, az idejéből valamennyit, mi közünk van hozzá, hogy mit csinál a másik? De a rendező azoknak a filmkritikusoknak is beszól, akik őt húzzák le. Azaz még olyan önjelölt kritikusoknak is beint, mint amilyen én is vagyok. A végjáték így kiegyenlített: nekem is beszólt, mielőtt kimondhattam volna; a Girlfriend Experience-szel kapcsolatos interjúk és egyéb beszámolók olvasgatása érdekesebbnek bizonyult, mint maga a film megnézése.