This is not a Pixar movie… – lehetne a főcím előtt vagy a poszter egy kellően dedikált részén elhelyezve a képzeletbeli szlogen. Az elmúlt évek során ugyanis bárki számára világossá válhatott, hogy a Disney aranytojást tojó stúdiótyúkja olyan monopolhelyzetben van az animációs filmek kedvelői és úgy általában a moziba járók körében, hogy azt évről évre szinte lehetetlen vállalkozás túlszárnyalni más, kisebb-nagyobb stúdiók számára.

… but it’s fun! – ez pedig a kötelező csattanó, és abszolúte igaz is, ugyanis az Industrial Light & Magic (biztos ismerős, George Lucas Star Warsai az ő kezük munkáját dicsérik) olyan CGI-körítéssel tálalta Gore Verbinski rendezését, mely simán hozza egy Wall-E vagy egy Up! szintjét. A Rango egy igazi ütőkártya, és ha ez nem lesz toronymagas esélyes a következő Oscaron, joggal moroghatunk majd a részrehajlás miatt.

Mégsem a vizuális élmény viszi el a hátán ezt a filmet, hanem az, ami a már emlegetett Pixart kirángatta a deficitből még a ’90-es években egy Toy Story című, 350 millió dollárt kaszáló filmmel: hogy egészen kiváló történetet sikerült kreálni hozzá, mely egyszerre képes több korosztályt is megszólítani. A hagyományos panelek között persze, mert a Rango szkriptje nem több egy szokásos fejlődéstörténetnél, egyetlen hőssel a középpontban, azonban sikerült annyi glitch-et vinni a történetvezetésbe, hogy az épp csak annyiszor zökkentsen ki minket a megszokottból, hogy felfigyeljünk, mennyire bizarr és szokatlan pillanatok bombáznak minket. Már a film első percei masszív csöndben telhetnek, ugyanis a főhős, sőt, főgyík one-man-showja kissé nehezen értelmezhető keretek között zajlik, és csak rövid idő múltán jövünk rá, hogy hol is vagyunk pontosan. Aztán ahogy elszakad a Mojave-sivatagban az éppen költözködő gazdáitól Rango (szinte viszket a spoiler az autós jelenet miatt, a film legnagyobb poénja), úgy zökkenünk bele a Vadnyugatba, egy kiforgatott westernbe és egy szórakoztató mellékszereplőktől hemzsegő világba.

Ha a True Gritet méltattam erős mellékszereplői miatt, mit mondhatnék a Rangoról? Szinte mindegyik figurának van 3-4 epic szövege vagy megmozdulása: persze, ezek nem valódi karakterek, de ez nyilván nem von le a film értékéből. S bár a film közepétől szinte látható a végkifejlet, két nagyon erős jelenettel a film utolsó harmada előtt is kénytelenek vagyunk fejet hajtani: a “Sivatag szellemével” való dialógus legalább annyira erős, mint az ambientnyugalmú, különösen csöndes és lenyűgöző néhány perc, amikor Rango a sivatagban kóborol a végén, önmagát keresve. (Ez a rész egyébként nálam felidézte a Wall-E tanulságait és fő mondanivalóját.)

Az eredeti nyelvű változatot tucatnyi kiváló színész (Johnny Depp a címszerepben, Timothy Olyphant, Harry Dean Stanton) hangján élvezhetjük, de mindenkit bátorítok a szinkronos változat megtekintésére, mert ezúttal egy szavunk sem lehet rá, még növeli is az élvezeti értéket. A Rango pedig egy minden ízében kiváló animációs film, melyet saját műfajából kiemelve is nagyszerű, okos és szórakoztató alkotásként könyvelhetünk el.

Rango trailer