A hip-hop életpályája mára egyértelműen elérte azt a fokot, hogy egy ikonjait felvonultató dokumentumfilmre világszinten tömegek harapnak rá. Innentől kezdve mindegyik szereplő érdekelt egy minőségi doku létrehozásában: a készítők a kultúra előtti tisztelgés mellett zsákszámra tudják értékesíteni a sugárzási jogokat, a művészek örülnek, hogy a kultúra előtti tisztelgés mellett kapnak egy nagyobb adag imázsápolást, az ismeretterjesztő blokkok örülnek, hogy egy több generációt is megszólító programot tudnak szolgáltatni, a rajongók meg örülnek, hogy ez az egész van.

A “Csináljuk!” elhangzása után viszont rögtön megjelennek a kérdőjelek a feleknél, hogy pontosan mit is csináljanak. Készítsenek-e szociológusok, zenekutatók és dörmögő narrátorok bevonásával olyan filmet, ami a rapzene történetét mutatja be a kezdetektől napjainkig? Unalmasnak tűnik. Készüljön-e sorozat a legnagyobbakról, részenként bemutatva egy-egy előadót? Elég Wikipedia szagú, ráadásul kisebb volumenben már többen forgattak ilyet. Bővítsék-e a kört és szóljon a dolog a teljes hip-hopról breaktáncosokkal, graffitisekkel, esetleg urbánus politikai mozgalmárokkal együtt? Vagy összecsapott, vagy kilencórás lesz. Esetleg fókuszáljanak az amerikai hip-hop körüli státusszimbólumokra és pakolják tele a műsort product placementtel? Rögtön elvész a nézőközönség jó része, terepjáróreklámot látnak eleget az emberek.

Ice-T és Dr. Dre

Nagyon nem egyszerű tehát jól működő hip-hop dokumentumfilmet készíteni. A gengszter rap atyjának mondott és filmezésben is otthonosan mozgó Ice-T, valamint a zenei dokumentumfilmekben régóta utazó társrendezője, Andy Baybutt érezhetően arra helyezték a hangsúlyt, hogy egy nagyon gyors és inkább szórakoztató, mintsem informatív filmet készítsenek, a lehető legtöbb mc-t beletuszkolva. A végeredmény olyan is lett, mint egy 86 percen keresztül pörgő YouTube klip, ahol legendás előadók beszélnek a rappelési technikájukról és inspirációikról, érdekes történeteket osztanak meg és acapelláznak.

A Something From Nothing: The Art Of Rapből így az sül ki, hogy egy köztiszteletben álló rapper folyamatosan miniinterjúzik más köztiszteletben álló rapperekkel, a levegőt pedig a szenvedély, a tisztelet, a büszkeség és az ökörködés elegye lengi be. Néhol kicsit már soknak is hat a férfiszerelem, viszont egy Ice-T kaliberű műsorvezető nélkül ez a koncepció szétesett volna, mivel a szereplők nem tudták volna komolyan venni a filmet ha valami témaidegen szerkesztővel kellett volna beszélgetniük. Így viszont Snoop Dogg is összeszedte magát annyira amennyire még képes, Eminem egy kisiskolás megszeppentségével beszél arról, hogyan tanulmányozta gyerekként a nagyok szövegeit, KRS-One a battle rap és a rabszolgák közötti kapcsolatot fedi fel, majd freestyle-ozik egy erőset. Rakim az absztrakt szövegvilágát magyarázza, Dr. Dre fiatal zeneíróknak ad tanácsokat, Nas a rivalizálásokról beszél, a sor pedig végeláthatatlan, még a néhány feltűnő hiányzó mellett is hihetetlenül sokan jelennek meg a krémből szűk másfél óra alatt. Személy szerint Gurut hiányoltam a legjobban, az ő gondolatai sokat adhattak volna hozzá az Art Of Raphez, de ő egy Andy Baybuttnál nagyobb, életnek hívott rendező miatt már nem lehetett részese a filmnek sajnos.

Something from Nothing The Art of Rap trailer

Az epizódok közötti átkötéseket még pont fogyaszthatóan megszínezett légi felvételekkel oldják meg Baybutték, így két alany között hangulatos képeket látunk manhattani felhőkarcolókról, detroiti szellemházakról vagy zavaros comptoni utcákról. A Something From Nothing: The Art Of Rapben a precíz témaválasztás és a rapperek bevonásának volumene egyértelműen dicséretes, a környező amerikaias giccs pedig az előzőek miatt elviselhető, ráadásul ha csak Dre vagy valaki hasonszőrű nem adja a fejét egy hasonló dokumentumfilm leforgatására (nem fogja), akkor nem nagyon fogunk még egy ehhez foghatót látni a jövőben. Ez a doku lendületes, színes, szórakoztató és néha még el is gondolkoztat. Mint egy jó rap.