Kevés magyar filmet vártam ennyire, mint az Overnight-ot. Igazán kedvező jelek előzték meg a produkció bemutatását: már többször bizonyított rendező, kiemelkedő színészi gárda, remeknek tűnő témaválasztás. Feszített tempójú brókerfilmet forgatni azonban nem könnyű vállalkozás, sajnos ez sem váltotta be maradéktalanul a hozzá fűzött reményeket.
A Tőzsdecápák óta rajongok a brókerfilmekért. Jó látni, hogy a Wall Streeten azért jóval nagyobb a hajtás, a könyöklés és a stressz, mint egy átlagos magyar munkahelyen.Leginkább a ma már főként rendezőként ismert Bodó Viktor főszereplése miatt voltam kíváncsi, és mentem el végül a moziba. Ő annak a nagyon ígéretes, fiatal magyar rendezőgenerációnak a tagja, akik mertek szakítani a tradíciókkal úgy, hogy közben igazán értékes és érdekes előadásokat hoztak létre, állítottak színpadra (példának okáért a “Ledarálnak, eltűntem”). Nem ő az egyetlen húzónév a szereposztásban: Eszenyi Enikő, Máté Gábor szintén kiváló színész-rendezők, de néhány jelenetben felbukkan Nagy Ervin és Gryllus Dorka is.
Az Overnight hűvös és távolságtartó, akárcsak a főszereplő játéka. A történet mindössze 24 óra eseményeit meséli el, számomra kicsit sok és felesleges mellékszál felvillantásával. A főhős nagy kockázatot vállal azzal, hogy egy német befektető (más üzleteben már felhasznált) pénzét visszaszerezze. A barátai segítségével rizikós részvényvásárlásba fog, miközben útját számtalan probléma keresztezi. Kezdve mindjárt a “főnök kegyeltje” szerepre aspiráló irigy és rosszindulatú kollégával, folytatva a feleséggel, barátnőkkel, budapesti közlekedéssel, vagy akár egy antiglobalista tüntetővel. Főként természetesen a brókerek, a tőzsdék, éjszakai fogadások világába kalauzol el minket a rendező, végül úgyis itt dől el minden.
Nem állítanám, hogy csalódottan álltam fel a mozi székéből a stáblista végén, de azt sem mondhatom, hogy maradandót alkottak a szerzők és szereplők. A belső terek hűvösek, 
fehérek, feketék, szürkék – főleg szürkék. Minden üveg és vas, minden beton, sehol egy meleg szín, egy megnyugtató szobabelső. A főszereplő arcán sem jelennek meg érzelmek, nem jelenik meg egyáltalán semmi. A helyzet mégsem menthetetlen, a Bodó által alakított Péter bármennyire is robotszerű, akit csak az izgalom motivál, csak a nagy tét pörget fel, vagy már az sem, azért mégsem egy Patrick Bateman. Ez a figura inkább szerethető minden nagyvilági és félvilági allűr elenére, mint amerikai “kollégája”. Picit talán izgulunk is érte, hogy ússza meg, kicsit fel is lélegzünk, amikor többé-kevésbé rendeződnek a dolgok körülötte.
Nincs igazi tetőpont, nincs katarzis, de békés beletőrődés vagy megnyugvás és elfogadás sincs. Meghátrálás van és kiszállás. Bodó játéka kicsit olyan, mint egy szárnyait próbálgató ifjoncé, mintha nem állna mögötte majd’ évtizednyi tapasztalat. Néha úgy érezhetjük, hiába céltudatos, tökéletes mintapéldánya típusának Péter, Bodó bizonytalanul, sőt tanácstalanul mozog ebben a bőrben. Nem tartom kizártnak, hogy épp ez volt a cél, a dolgozó-fogyasztó zombi élete ürességének, értelmetlenségének bemutatása. Ennek a teóriának mond ellent az Indiába menekült barát ugyancsak pörgős, de boldognak, tartalmasnak tűnő élete.
Az emberi érték, amit Török Ferenc rendező magasztalni látszik, a főszereplők között nehéz idők próbáját is kiálló barátság. Három férfi szövetsége, három bankáré, akiket a sors különböző helyekre (menő brókercéghez, az árutőzsdére vagy épp Indiába) dobott. Péter számíthat a barátaira, ezek a kapcsolatok nem pusztán üzleti ismeretségek, sokkal többek annál. Érdekes színfolt, hogy bár a történetben nincs különösebb jelentőségük, látjuk a barátok mindennapjainak egy-egy apró mozzanatát. Péternek van magánélete is, nem mintha igazából jelen volna benne, csak úgy megtörténik vele minden. Az események nem zaklatják fel, egy pozitív terhességi teszt számára annyi csak, mintha néhány pontot esne a BUX.
Vegyes érzéseim vannak az Overnighttal kapcsolatban. Kellett már egy ilyen film, egy korrektül “megcsinált” produkció, normális reklámmal. Kellett egy felnőtt, érett alkotás a közönségfilmek között, ahol csak “csinibabák”, “terézanyuk” vagy még súlytalanabb mozik sorakoznak. Ha dolgozat lenne, azt mondanám, hármas alá, mert tulajdonképpen minden rendben, de még nagyon sok dolog hiányzik – például az élet a szürkeség és krómacél mögött, az érzelmek a pózok mögött, a valóság a játék mögött.
Linkek: