Ha a Surrogates-ről elmondjuk a szokásos plotot (a jövőben az emberek távvezérelt hasonmásaikon keresztül élik az életet, majd az elidegenedésbe egy gyilkosságsorozat tenyerel bele, tádádádááám), el is mondtunk mindent, amit érdemes. Egy jó történetre felhúzott, átgondolatlan lufiról van ugyanis szó, aminek az egyetlen erénye, hogy bevásárolt egy jó képregényt alapnak, csak aztán nem volt senki, aki fel is dolgozza. Avagy lehetne ez jó is, csak agyat is kellett volna venni hozzá.
A Surrogates sztorija szerint a közeli jövőben az emberek feltalálják a távirányítós robotokat, amelyek közvetlenül az idegrendszerre csatlakoztatott eszközökkel irányíthatók, ezzel gyakorlatilag az emberi test (és tudat) kiterjesztésére szolgálnak. Ezt az irányított droidot nevezik hasonmásnak, ami nem csak egy képet közvetít az irányítójának, hanem minden egyéb inger továbbítására is képesek, így gyakorlatilag valós megélt élménnyé téve azt, ami a hasonmás körül történik. A hasonmás jó, mert a hátrányos helyzetű embernek teljes értékű életet adhat, a háborúban nem a hús-vér emberek hullanak el, és persze a lényeg: a külsejével elégedetlen, hiú némberek (és perverz kövér pasik) nagycsöcsű szőkékként pózolhatnak a legmenőbb bárokban.
Ez eddig oké, el tudom képzelni, a gondolati szál viszont mintha leragadt volna, mert nincs tovább. Persze a szép miliőbe belerondít egy robotgyilkosság-sorozat, ami megöli a hasonmás irányítóját is; van paraszt redneckekből álló lázadó sereg, akik utálják a hasonmásokat; meg ott van a szőke Bruce Willis is, tele magánéleti problémákkal, amelyek színezik a hasonmások okozta elidegenedés lélektani drámáját. Mindez viszont csak porhintés, ha egyszer maga a világ nincs rendesen kitalálva, és folyamatosan széthullik.
Alapvetés például, hogy a hasonmásoknak köszönhetően a bűnözés nullázódott, az emberek nagy része víg jólétben hempereg. De miért is? A filmben azt látjuk, hogy max. robotok bőrébe bújva, de ugyanúgy emberek játsszák el a midennapok szerepeit. Így egy postás fiú továbbra is postás fiú marad, legfeljebb lapos hasú, sármos postás fiú. Viszont ha már ilyen szintre fejlődik a robotika, ki a franc akar postáskodni, és egyáltalán, miért kell, hogy ezt ember végezze el? Ha pedig a kártyák ugyanúgy vannak leosztva (munka, társadalmi rang stb.), csak a külcsín változik, miért vesznek ki a megkülönböztetések és a bűnözés? És ez csak csepp a tengerben, mert akadnak még ilyen kérdések bőven.
Kedvenc részem még (spoiler lehet!), hogy a tolószékbe száműzött professzor magánlakásának privát kis zugában, ahol biztos, hogy csakis ő tartózkodhat, egy hatalmas, meredek lépcső tornyosul. A világot megváltó nagy terv kellős közepén pedig, mikor emberünk épp a virtuális létébe van belesüllyedve igen mélyen, a közeli tűzhelyen fütyül a teaforraló. Hát… hadd ne mondjam. Apró glitchek, de folyamatosak, kizökkentenek és hiteltelenítenek. (És ez alól a végkifejlet sem kivétel.)
Surrogates trailer
Ami mindenképp erénye a filmnek, hogy tényleg jó a feldobott labda, ez viszont bevásárolt termék. Plusz király a kezdeti áldokumentarista felvezetés, ami viszont a District 9 után már nem akkora újdonság (Simpsons Already Did It, haha). Ami konkrétan a film érdeme, az a hasonmások vizuális megjelenítése. Az egész hasonmás dolognak ugye az a lényege, hogy pontos másuk az embernek, viszont a tökéletesre simított szilikon mégsem olyan részletgazdag, mint az emberi bőr, ettől kissé mintha homályos (blurry) lenne a felületük, és amolyan rajzfilmszerűek avagy rotoszkópikusak. Erre a néha jobban, máskor kevésbé látható stigmára gyorsan rááll az ember szeme, és innentől folyamatosan vizslathatja, hogy vajon ki a másolat és ki az igazi. Ez jól emel be a film saját univerzumába, mert ugye valószínűleg ezt csinálják a karakterek is a maguk világában.
Szummárum nincs, az ítélet már elhangzott. Simán lehetne ebből egy korrektebb, és netán 88 percnél hosszabb remake-et csinálni. Amihez ha egy jó rendezőt tudnának venni, simán megérne nekem egy újabb mozijegyet.
Linkek: