Eleve rosszul indult nálam Rian Johnson filmje, a The Brothers Bloom – A szélhámos testvérek, amit mostanában mutattak be a magyar mozik. Az egy dolog, hogy nem igazán kedvelem a könnyű vígjátékokat, az átveréseket és a szélhámosokat viszont kifejezetten utálom. Ez a film pedig egy óriási átverés, ráadásul két igazán profi szélhámos tolmácsolásában elővezetve. Azért elárulom, egészen jól szórakoztam.
A kezdés lendületes és nagyon stílusos, egyik ámulatból a másikba estem, ahogyan a pergő képeken kirajzolódott a két tesó története, akik igazán viszontagságos életüket közös, együtt valóra váltott mesékkel igyekeztek elviselhetőbbé és élhetőbbé tenni. A terveket a nagymenő báty szőtte, míg a kisebb fiú eljátszotta a főszerepeket a csalásokban. In medias res vágunk bele az eseményekbe, amikor az ifjabb Bloom (Adrien Brody) már megcsömörlött a húszévnyi szélhámoskodástól, még az idősebb, Stephen (Mark Ruffalo) még szívesen folytatná a gyümölcsöző bizniszt.
Stephen nem tehet mást, hogy vonakodó, sőt konkrétan montenegrói magányába visszavonult öccsét visszakapja, mestertervet eszel ki, egy utolsó, nagy balhét, amit még együtt kell végrehajtaniuk. Itt jön a képbe a finoman szólva is bogaras milliomosnő, Penelope (Rachel Weisz), a tesók állandó segítőtársa, a hallgatag japán lány (Rinko Kikuchi), egy belga kurátor, Gyémántkutya, az orosz “nagymenő”, egy halom prágai rendőr és orosz “maffiózó”. És közben valaki egészen biztosan átver valakit.
Komplex élményt kínál a film, még ha nem is dupla fenekű történetével vagy briliáns fordulataival szórakoztat. Az alapvetően kalandos, romantikus és vicces(nek szánt) The Brothers Bloom valamiért a vizualitásra és a színészek képességeire helyezi a hangsúlyt. Mondjuk a színészek tényleg nem rosszak, Adrien Brodyval és Rachel Weisszel az élen igazán jó kis csapatot sikerült az alkotóknak összekalapálni. Brody valóban fürdik a szerepben, olyan ártatlan, naiv és örök aggódó fejeket vág, hogy senki sem gyanakodna rá, ami valóban remek és hiteles szélhámossá teszi. Rachel Weisz nagy kedvencem, de most szerintem nem annyira meggyőző, az egyszerre esetlen és béna, de mégis penge örökösnőként. Bájos és kedves szerepében néha túl sok, néha túl idétlen, néha meg egyszerűen csak idegesítő. Bár lehetséges, hogy az idétlenség műfaji sajátosság. Mark Ruffalo és Rinko Kikuchi sokat tesznek hozzá az egyébként remekül megteremtett félvilági hangulathoz, eltúlzott, kúl és meseszerű figurák, de abszolút az élvezhetőség határain belül. A japán lány különösen emlékezetes, hisz csupán egy-egy mozdulattal vagy jellel teremt masszív jelenlétet a képregényhős-jellegű Piff-Puff bőrében.
A mű igazi erőssége a hangulat. Eleinte a gyermekcsínyek felelevenítése közben és a jelen nagyobb formátumú akcióját bemutatva is gyönyörű képekkel, trükkökkel és merész vágással dolgoztak az alkotók. Ugyanakkor a képek (néhány kivételtől eltekintve) nem festményekre, sokkal inkább képeslapokra vagy ritkábban képregényre emlékeztettek. Ez persze nem is baj. Akit el tudnak varázsolni a kártyatrükkök, a füstös bárok, a rafinált átverések és a jópofa karakterek nagyszabású, kontinenseken átívelő kalandjai, annak biztosan nagyon jó szórakozás lesz a The Brothers Bloom. Ugyanakkor annak is érdekes élmény lehet, akit vonzanak a klasszikus kalandfilmek, és érdeklődik aziránt, milyenné vált ez a kissé kopott zsáner a 21. század technikájával felturbózva.
The Brothers Bloom trailer
Linkek: