Sok kritikus szerint a film az alanyokhoz hasonlóan szintén kinyírta magát a filmművészet oltárán (vászonra nem, csak egyenesen DVD-re került). Igazuk is van egy csomó szempontból, mert nem kell ahhoz nagyítóval elemezni a filmet, hogy ordináré nagy következetlenségeket, bakikat vegyen észre az ember. A film poénfaktorával kapcsolatos kritikáknak viszont nem adok igazat. Fekete humorra épül a film, egyszerűen nem lehet fapofával vagy rácsodálkozás nélkül nézni. Ha az egyes esetek köré felépített kerettörténet esetleg nem is fogná meg az embert (bevallom, nekem az is bejött), azért az emberi hülyeség lehet annyira morbid, hogy nem lehet vele mit kezdeni, egyszerűen szórakoztatóvá válik. Sem az életet, sem a halált, különösen a Darwin-díjasokét nem kell véresen komolyan venni, ugyanígy a Halni tudni kell! című filmmel sem szabad komolykodni.

Michael Burrows (Joseph Fiennes) bűnügyi profilozóként keresi a kenyerét, szabadidejében pedig a Darwin-díjasok különös halálesetivel foglalkozik. Mondhatni profi a profilalkotásban, egy nagy hibája azonban van; hemofóbiában szenved. Érezzük, hogy ez annyira nonszensz egy nyomozótól, mintha egy pilótának tériszonya lenne. Nem is nagyon tudja betölteni állását, mivel egyszer ő maga kapja rajta a gyilkossági helyszínre visszatérő elkövetőt, de a kettejük dulakodásánál elájul egy erősebb jobb egyenes miatt kiserkenő vércsepp látványától. Persze kirúgják, amiért futni hagyta a gyilkost, egyetlen szerencséje hogy annyira találékony, mint amennyire megszállott a munkájában. Felkeres egy biztosító társaságot, hogy bebizonyítsa, szükség lehet a szolgálataira, mivel az előforduló, felderítetlen Darwin-esetek miatt a biztosítók több millió dollárt kénytelenek évente kifizetni klienseiknek. Próbaidejét a társaság egy nyomozónőjével (Winona Ryder) tölti. Együtt járják a városokat, hogy végére járjanak a furcsábbnál furcsább haláleseteknek, míg végül Burrows is megtalálja a lelki békéjét a karrierjét kettétörő, elmenekült gyilkos felkutatásával.

A Darwin-díjas esetek a fenti kerettörténetbe illesztették bele a Halni tudni kell! készítői. Akiknek az alapsztori nem fekszik, azok a filmet hajlamosak a halálesetek összefüggéstelen felsorolásának minősíteni, ráadásul a nyomozást egy filmszakos hallgató követi kamerájával, dokumentum-jelleget kölcsönözve annak. Utóbbi nem is lenne baj, ha a kamera mögött maradna arctalanul az „operatőr”, de a hallgatót a rendező a film utolsó kockáinál szerepelteti, érthetetlenül megtörve a doku jelleget. Sőt, az effektek itt-ott bénák stb, stb, de inkább dobjuk el a nagyítót a kezünkből, ez egy Darwin-, nem pedig egy Oscar-díjas alkotás ajánlása! Ráadásul függetlenként futotta meg még 2006-ban a Sundance-t, nem feltétlenül kell óriási várakozásokkal leülni hozzá. Az alapvető feladatát, a szórakoztatást ellátja, valljuk be, nem úgy, mint a gyakran mozikban futó vígjátékok nem elhanyagolható százaléka. Egyébként a film tele van ismerős arcokkal; többek közt megjelenik benne Kevin Dunn, Juliette Lewis, David Arquette, Tom Hollander meg az egész Metallica is, és még sorolhatnám. Kicsit olyan mintha, inkább a poén, nem pedig a pénz kedvéért szerepeltek volna benne, mert a megvalósítás hibái ellenére (amiktől jobb eltekinteni), tuti forgatókönyv-téma a Darwin-díj.

Nem szaporítom tovább a szót, inkább adok néhány baráti jó tanácsot: ha kedvet kaptatok hozzá, akkor NE NÉZZÉTEK meg a film trailerét, mert túl spoileres és hazavágja az élményt. Aztán, mikor szembejön veletek egyszer az itthon is megjelent, 990 forintos árkategóriába sorolt Darwin Awards DVD, vegyétek meg, plusz még néhány sört is, trombitáljátok össze a haverokat és nézzétek meg, mert ahogy mondani szokás; tényleg könnyed esti kikapcsolódást nyújt. Ja, és a legfontosabb, okuljatok belőle és könyörgöm, ti a világért se szereljetek rakétát a kocsitok hátuljára!