Szárazon

A Szárazon főszereplője, Kate már reggeli zuhanyzás közben is sört iszogat, majd egy lapos üvegnyi whiskyvel indítja munkanapját. Nem ezt várnánk egy felelősségteljesnek tűnő, elsősöket tanító általános iskolai tanártól, akinek az élete éppen csak annyira áll stabil lábakon, hogy minimális kötelezettségeinek eleget tud tenni. Kate szerencsére éppen időben tér észhez. Miután egy osztálynyi elsős előtt dobja ki a taccsot, cracket szív és élete első durva blackoutján is túl van, rájön, változtatatnia kell. Ehhez egyik kollégájától és egy anonim alkoholisták meetingen megismert szponzorától kap segítséget, de mivel férje támogatása hiányzik, ezért Kate számára a józanság sokkal nehezebb és talán még több problémát okozó állapot, mint egyre folyamatosabbá váló részegsége.

Az író-rendező, James Ponsoldt remek stílusérzékkel vizsgálja az alkoholizmus kérdését. Megtartja a független filmekre jellemző epizódszerűséget, továbbá a film mély mondanivalóját is kellő komolysággal tálalja, de nem veszik el a részletekben. Nem kezd bele egy komoly társadalmi probléma mélyelemzésébe, és így nem változtatja súlyos drámává a Szárazont. A film könnyedségének megtartásában nagy szerepe van a mellékszereplőknek: a Parks and Recreation című szitkomból ismert Nick Offermannak, akire itt is osztottak néhány nevetséges, kínos jelenetet; az Oscar-díjas Octavia Spencernek, aki a Szárazon nagy bölcselőjeként már-már orákulumi szerepben tetszeleg; valamint a férjet alakító Aaron Paulnak, akit korábban a Breaking Badben ismerhettünk meg. Tény viszont, hogy a Szárazon az igazán tehetséges főszereplő, Mary Elizabeth Winstead jutalomjátéka nélkül nem működne igazán.

Őszinte, egyszerű film a Szárazon, az idei Titanicon a személyes kedvencem, amiben a pontot az i-re végül az erőteljes zárójelenet zseniális végszója adja, ami a stáblista lepörgése alatt még visszhangzik a fejünkben, és ami még a könnycsatornáink zsilipjeit is képes kikezdeni egy kicsit.

Szárazon trailer

Big Easy Express

A Big Easy Express három folk zenekar, az Edward Sharpe and the Magnetic Zeros, a tennessee-i Old Crow Medicine Show és a brit Mumford and Sons 2011. áprilisi Railroad Revival Tourra keresztelt hatállomásos turnéját mutatja be. A turnét az a Festival Express koncertsorozat ihlette, amelyen Janis Joplin, The Grateful Dead és a The Band is felléptek 1970-ben, és amiről szintén készült egy hasonló félig koncert-, félig road movie jellegű dokumentumfilm. A Railroad Revival turné így a nagy elődök nyomdokain halad és a Big Easy Express is mintha egy egyórás videoklipbe csomagolt folytatás lenne, amely kategóriájában (Best Long Form Music Video) Grammy-díjat is nyert. A Big Easyt nem mellesleg az az Emmett Malloy rendezte, aki a White Stripes Under Great White Nothern Lights koncertfilmjét is jegyzi, és amit a tavalyi Titanicon már mi is láthattunk.

A zenekarok a Big Easyn, azaz a California Zephyr nosztalgiavonaton Kaliforniából New Orleans felé utaznak. Az útjukról készült doku végig azt az érzést kelti, hogy nem is a turné teljesítése a céljuk, hanem a természethez igyekeznek visszatérni, részben az amerikai táj újrafelfedezése, részben a közös zenélés ősi, elemi ereje által. A három indie zenekart nemcsak a zene szeretete, de elmondásuk szerint az is összetartja, hogy hasonlóan mosdatlanok mindannyian. Ez pedig valahogy össze is foglalja azt a hippi, mezítlábas életérzést, valamint azt az imádnivaló bájat, amit áraszt magából a film. Ha lehetne, simán jegyet váltanék a Big Easyre.

Big Easy Express trailer

Csáposok

Remélem, senki nem gondolta a Csáposok cím és a béna plakát láttán, hogy a Titanicon bemutatott szörnyes film bármennyire is komolyan veszi magát. Természetesen felhasználja a műfaj hagyományos elemeit: űrből érkező, polipszerű lények ölik halomra az unalmas ír sziget lakosait, de szerencsére a helyi gárdista és a kolléganője időben rájönnek, hogyan lehet kiírtani az alieneket. Bár totálisan blőd az egész, mégis mivel a Grabbers (aminek eredeti címe talán kevésbé nevetséges a magyar fordításnál) a Guard fanyar humorát keresztezi a brit Attack the Block vállalható űrlényes történetével, ezért a zsáner kedvelői pozitívan csalódhatnak.

Tény, egy Brendan Gleeson szintű karaktert jócskán hiányol a film, sőt a romantikus szál kissé fárasztó, de a szarkasztikus humor azért a helyén van, a szörnyek sem bénák, sőt technikailag kifejezetten jól kivitelezettek. További plusz pontot jelent, hogy önmaguk paródiájaként, jó írekhez méltóan piálásba fajul ez a horror komédia. Mivel a vérszívó űrlények nem bírjak a magas véralkohol szintet, a falu lakói védekezésképpen bezárkóznak a sziget egyetlenegy kocsmájába és matt részegre isszák magukat. A forgatókönyvíró, Kevin Lehane remek húzása ez, hiszen temérdek vicces jelenet alapjául szolgál a szereplők spiccessége, ill. az sem marad megválaszolatlan, hogy a sziget hős megmentői miért cselekednek irracionálisan. Bár azt nagyon nem ajánljuk, hogy ivós játékot is kitaláljatok a filmhez és a szereplőkkel együtt minden piálós jelenetben leküldjetek egy felest, de egy horror paródia maratonba az örök klasszikus Shaun of the Dead mellé levezetésképpen simán elférhet a Grabbers is.

Csáposok trailer