Az utóbbi idők fantasy eposzai sok tekintetben hajaznak egymásra: zenei himnuszokra költött trailer, monumentális látvány, sok ígéret, és csendes bukta. Kevés embertől hallottam fennhangon, hogy mennyire borzasztó volt a Titánok harca, de nem hiszem, hogy volt, aki csalódás nélkül megúszta.
A Titánok harca valószínűleg gond nélkül elkerülte volna a figyelmem, de legalábbis a mozis élményről lemondtam volna, ha maradok az első trailer utáni Conan a barbár ripoff megállapításom előítéleténél. Aztán mégiscsak hagytam, hogy megegyen a marketing, az öt emelettel a csúcs fölé fokozott zene a bemutatóban, és arra gondoltam, legalább egy just-another kalandfilmnek elmegy majd. Pedig az előzetes bling máza egy az egyben érvényesül a film teljes hosszán is, ráadásul közel sem annyira epikus, mint azt próbálták elhitetni.
A film hőse Perseus (Sam Worthington), aki szegény halász gyermekeként megutálja az isteneket, miután azok egy hitetlen embereken végrehajtott bosszú közben véletlen megölik családját. Így éppen csak jó időben kell jó helyen lennie, hogy a kellemetlen teofániák ellen lázadó görögök élén találja magát az égiek elleni harcban. Az istenek ugyanis megunják az emberek ellenszegülését, és Zeusz megbízza Hádészt, hogy szabadítsa rá a halandókra kedvenc óriás szörnyét, a Krákent. Perseus pedig elindul, hogy kalandozások közepette, egy maroknyi sereggel lenyomja a poklot, út közben megtapasztalva önmaga félisten mivoltát, és mellesleg felaprítanak egy rakás óriás skorpiót, szövetkeznek az élő múmiákkal, akiknek világít a szeme és a többi. Persze így elmesélve még akár jónak is el lehetne képzelni – pedig nem az.
Videójáték minőség á la 2001
Látszik, hogy a castingra nagyon koncentrálva próbáltak legalább nagy nevekkel figyelmet gyűjteni. Így kerülhetett a fantasy környezetben továbbra is maximálisan idegen Liam Neeson és Ralph Fiennes az isteni játszótér két végére, és aktuális akcióhősként Worthington a címszerepbe. A próbálkozás viszont súlyosan kudarcba fúl, ahogy mindenki kihúzza saját paklijából a zsé alakítás harci kártyát. Teszik mindezt egy totálisan szétesett, oktalan sztoriban, 2010-ben kényelmetlenül béna számítógépes grafikai háttér előtt. Lehetne sorolni a gáz dolgokat a legóból összepanelezett szerelmi száltól az Alien 4-ből és Resident Evilből összeollózott Krákenen át a 300-ból és Faun labirintusából kigyúrt boszorkányokig, de nem érdemes túlragozni – ez egy hétköznap esti, kereskedelmi csatornás tévéfilm. Ja, és hogy hol vannak a titánok? Nem említettem, hogy a filmnek van egy intrója, ahol elhangzik róluk egy mondat.
Az egyetlen dolog, ami miatt kifejezetten haragudni tudtam erre a filmre, hogy negatív előítélettel ágyazott meg a fél éve még idén júliusra tervezett új Tarsem Singh filmnek, amely szintén a titánokkal való összecsapást viszi vászonra (illetve az tényleg azt). A Sejt és a Zuhanás zseniális rendezőjétől sajnáltam volna, ha egy ilyen blődség vonja el a figyelmet. A szerencse csak az, hogy az elhúzódó forgatás miatt a jelenleg Immortals munkacímen futó darab bemutatóját jelenleg 2011. novemberére teszik, ameddig remélhetőleg sikerül kiheverni és elfelejteni a Titánok harcát.
Titánok harca trailer