A Tomboy története a kamaszkor és az identitásválság nehézségeiről mesél, ám a francia rendező-forgatókönyvíró Céline Sciamma kellően érzékenyen és visszafogottan közelít a témához, így bár a mélységek megmaradnak, de nézőként mégsincs olyan nehéz dolgunk.
Laure tíz éves kislány, és mint minden korabelit, elsősorban őt is szórakozás és a barátok érdeklik. Azonban a kamaszkort megelőző, prepubertás szakaszában van, sok tekintetben ennek megfelelően nehezen találja a helyét, kíváncsi, zavarodott és visszahúzódó. Ugyanakkor bizonytalan a saját nemiségével, testiségével kapcsolatban is. Miután a családjával sokadik alkalommal új környékre költöznek, Laure itt is megpróbál beilleszkedni a helyi, főként srácokból álló kölykök csapatába. Azonban eredeti neve helyett Michäelként mutatkozik be, és lányos arca ellenére rövid haja, nyúlánk alkata és fiús ruhái remekül elfedik a valóságot. Laure enged az egyik lány közeledésének, de közben lopva a fiúkat lesi, részben vonzalomból, de főként a viselkedésükön, csapatszellemükön, testfelépítésükön keresztül válaszokat keresve saját hovatartozására. Titka idővel lelepleződik, és szembe kell néznie a következményekkel.
Céline Sciamma távolságtartással, előítéletek nélkül mutatja be a kislány alakulóban lévő, kissé zűrzavaros személyiségét, beilleszkedésének érdekes folyamatát, kapcsolatát a húgával, és a szülők toleráns, de részben árulkodó karakterét. Utóbbiak nagy odaadással viseltetnek iránta, a lány szobáját is kérésének megfelelően kékre festik, azonban az anyja inkább a szép lányt látja benne, míg az apja alig várja, hogy idősebb legyen, és együtt pókerezzenek. Sciamma forgatókönyve csak egészen szolidan sugalmaz, de nem foglal állást, és még véletlenül sem keres bűnbakokat vagy felelősöket. Inkább bemutatja az átlagos család életében felmerülő nehézségeket, és az önkéntelen reakcióikat, természetes viszonyulásukat és alkalmazkodásukat. Mindezt úgy, hogy nélkülözi a túlzott analizálást, de nem is bagatellizálja el a témát, és az oldottabb hangvétel ellenére végig érezteti a dolgok nehézségeit és súlyát.
Közben egymást követik a jelenetek, melyekben a lehetőség szinte folyamatosan adott lenne, de több hasonló filmmel ellentétben (A Fiúk Nem Sírnak, XXY) Laure-t nem kényszerítik bele felesleges konfliktusokba és megaláztatásokba. Céline a maradék idejét és figyelmét inkább a gyerekek személyiségének árnyalására, vagy életük egyéb apró rezzenésire fordítja, elkerülve ezzel, hogy a nemiség-téma akaratlanul és feleslegesen eluralkodjon a filmen. Így végül a majdnem kizárólagos, de nagyon jól felépített feszültségforrást jelentő, elkerülhetetlen szembesülés egy drámai, a teatralitást nélkülöző, ésszerű megoldásban tud kibontakozni.
Tomboy előzetes
A készítők a téma szolid megközelítése mellett a filmnyelvi eszközök terén is inkább a lényegre koncentráltak. Kevés helyszínből, és még kevesebb, legfeljebb 10-15 szereplővel mutatják be Laure életének egy egészen rövid kis szegmensét. A gyerek és felnőtt színészek könnyedsége és természetessége láttán pedig szinte az az érzésünk, mintha a stáb rejtett kamerákkal, titokban dolgozott volna. Érdemes külön is kiemelni Zoé Hérant, aki minimális eszköz igénybevételével is hiteles, és nagyon jól átlátta az egyszerre nyitott, bátor, egyben csöndesen szemlélődő Laure karakterét. A borzasztóan aranyos húgát játszó Malonn Lévana szerepével és kettejük gondoskodással teli kapcsolatával a nehéz téma ellenére meghittséget, szeretetet, és nem utolsó sorban humort is sikerült a filmbe csempészni.
Mindig nagy öröm egy ilyen szolid, de hatásos drámával találkozni, mely kis költségvetéssel, hétköznapi, egyszerű karakterekkel és történetvezetéssel, mégis okosan és empátiával képes az olyan bonyolult dolgokról mesélni, mint a gyermeki személyiség alakulása, a szülők és gyerekeik, vagy éppen a gyerekek és gyerekek között zajló különféle viszonyok. Mindezt alig 80 percben.