Több szempontból is kíváncsian veszem az irányt a Fogasház felé április utolsó szombatján a Santiago Segura közönségtalálkozóra. Mindenekelőtt nagyon bírom a Torrente filmeket. Szeretem bennük a poénokat, szeretem azt, ahogyan Segura megformál rajtuk keresztül egy olyan karaktert, akihez ha darabokban is, de mindenkinek volt már szerencséje (nem egyszer tükörbe nézéskor), és leginkább azt szeretem, amikor egy társaságban kiderül, hogy van rajtam kívül még Torrente rajongó, elkezdjük vele sorolni a kedvenc jeleneteinket, a többiek pedig vagy röhögnek, vagy szörnyülködnek rajtuk. A kultvígjátékok már csak ilyenek.

Másrészt azért várom kíváncsian ezt a közönségtalálkozót, mert borzasztóan érdekel, hogy milyen arcok lesznek ott és mennyien. A saját haveri körömet ugye be tudom lőni ebbe a fiatal, urbánus-értelmiségi valamibe, viszont Torrentét nézni nyilván nem csak a mi “kiváltságunk”. Ki mindenki jön be Pest belvárosába, hogy a jelek szerint egyenesen megverekedjen egy Santiago Segurával töltött pár másodpercért? A harmincas vállalkozó a csajával? A lakótelepi srác, aki ritkán ül fel hétvégenként a HÉV-re? A jól fésült yuppie? Az Atletico Madrid maroknyi magyarországi szurkolócsapata?

Nos, ők mind ott vannak tíz óra környékén az Akácfa utcában, ráadásul annyian, hogy a Fogasház tulajdonosának egyik szeme középen dollárjelűvé vált retinával zokoghat az örömtől, a másik meg izgatottan remeghet amiatt, hogy ne tapossanak le senkit, meg a hely is állva maradjon vasárnap reggelre. Kb. 600-an lehetünk, a helyre papíron 300-an férhetnek be, így lassabban megy a beengedés, kiváltképp azok szívták meg, akik már jártak bent korábban, csak a zavaró meleg miatt inkább visszamentek az utcára, és most nem jutnak vissza. Persze én is köztük vagyok. Az emberek feszülten várják Segurat, egymást váltva röpködnek a film legismertebb szállóigéi (“Arabok!”, “Buzulás az nuku”), van amikor a kapunál lévő szekusoknak, van amikor csak a levegőbe. A spanyol színész-rendezőnek itt kéne már lennie egy ideje a program szerint. Minden elhaladó autót jól megnéznek az emberek, ami elég furcsa érzés lehet egy olyan sofőrnek, aki nem tudja mi folyik körülötte. A várva várt ember végül váratlanul, gyalog érkezik meg a Blaha Lujza tér felől, a tömeg felismeri, és rögtön üdvrivalgással fogadja, ő pedig egy gyors intés és pár még gyorsabb fotó után eltűnik a művészbejárónál. A főbejáraton kizárt dolog, hogy sérülés nélkül átjutott volna.

Belül egy szerethető amatőr filmes találkozóra emlékeztet a terep, ami nem meglepő abból a szempontból, hogy azon vagyunk. Torrente felügyelő majd minden négyzetméteren visszaköszön, hol vászonra vetített dvd-ről, hol poszterekről, hol idézetekkel megtűzdelt A/4-es lapokról. Középen egy óriási Atletico Madrid címer feszül, a hangfalakból El Fary szól egész este, vagyis autentikus minden, a körítésre nem igazán lehet panasz. Mire lehet? Arra mindenképpen, hogy sem Segura, sem a szervezők nem voltak felkészülve az eseményre. A spanyol láthatóan nem tudta mi a pontos szerepe az este folyamán, a hely pici volt, a ceremóniamester Györemix pedig önhibáján kívül fals infókat közvetített a mikrofonon keresztül, mely végül botrányba is fullasztotta a közönségtalálkozót. Történt ugyanis, hogy miután az egybegyűltek túlnyomó többsége végigunatkozta a gyengére sikeredett kvízt és hasonmásversenyt, rögtön startolt volna a közös fotóra és/vagy dedikálásra. Egyedüli általános megőrülést az okozott csupán egy pillanatra, amikor Csuja Imre, a Torrente-filmek magyar szinkronhangja váratlanul megjelent a színpadon és mondott pár szót.

Santiago Segurának a program szerint 9-től 1-ig a Fogasházban kellett volna lennie, aminek az utolsó jó egy óráját dedikálással és fotózkodással töltötte volna. Ehelyett odanézett másfél órára, majd elment éjfél után nem sokkal, feldühödött emberek tucatjait maga mögött hagyva, akiket a lelépése előtti percekben is azzal hitegettek a szervezők, hogy Torrente kicsit kifújja magát a backstage-ben és visszajön. Elképzelhető az a hangulat, amikor bejelentik a színpadon, hogy ne nyomorogjon senki az ajtónál, mivel Segura elment. Az átható kurvaanyazások közepette még egy sörös korsó is repült a színpad felé. Amint a főszervező srác ideges magyarázkodásából kiderült, nem volt itt semmiféle megállapodás a spanyol színész-rendezővel, pusztán egy ad-hoc szervezésű buli volt ez, aztán pedig neki állt feljebb, hogy miért ilyen parasztok az emberek, és hogy miért nem ért meg egy ezrest az, hogy láthatták Torrentét közelről.

Az biztos, hogy nem kerestek rosszul ezzel az eseménnyel – meg az is biztos, hogy joggal háborodtak fel és mehettek haza csalódottan azok, akik a közös fotóra fenték a fogukat Torrentével. Hogy némelyikük kurvaanyázós és dobálózós paraszt is volt? Lehet, ugyanakkor jusson eszünkbe, hogy egy hasonló kimenetelű El Fary találkozón Torrente dobta volna rá elsőként a korsót a szervezőre.