A Cirko-Gejzirbe filmet menni nézni olyan what you see is what you get dolog. Tudod, hogy mit várhatsz, mivel foglalkoznak. Előző ottani élményem a Moziünnepen volt a Tideland, előtte meg a 2006-os Hullámtörő-díjas 4. Ezek után mire számítottam a Red Road kapcsán? Valami kattant művészfilmre, feltétlenül. És mit kaptam? Egy elképesztően lassú folyású mozit, áthallásokat és azt a lezúzott skót miliőt, amiről már Renton is mesélt nekünk.
Mert Glasgow-ban aztán tényleg nem történik semmi. Kivéve, ha az ember a térfigyelő kamerák rendszerének éber tekintetű őre, mert akkor akár az egy késelés per hét aktivitást is elérheti. Főhősünk, Jackie, éppen ezt teszi. Ő a rendőrségnél az az ember, aki a jó rakás kamera közül egy tucatot kezel, és így óvja a közrendet, szól, ha gond van, munkája mégis inkább abból áll, hogy kedvenc kutyás pasiját követi nyomon kutyasétáltató körútjain, aggódik, mikor a blöki megbetegedik, figyeli az embereket, és csak figyeli, és nézi, és katt, és klikk, pitty-pitty, monitort vált, utcák, utcák, ördögszekér… Héj, ne aludj!
Na, hát ez jellemző a film egészére úgy általában. Nagyon lassan alakul a történet, és bár az egész éppen erre épül, hogy fokozatosan derülnek ki a dolgok, ez két órában egy kicsit állóképpé merevedik. Persze van azért sztori. A középpontjában a már említett nő, aki a kamerák képét figyelve egyszer csak meglát valakit, felkapja a tekintetét, és kiakad. Úgy 100 perc után ki is derül, hogy miért. A lényeg, hogy a pasas, akit meglátott, valami rosszat tett neki, börtönben volt, és most kiszabadult, a csaj pedig ezen eléggé kiborul.
Innentől folyamatosan követi az egyébként Clyde-nak nevezett palit, meglehetősen pszichopata mániákus módjára, és semmit sem értesz. Aztán egy-egy mellékesen elkövetett beszélgetés, odadobott félmondatok vagy épp csak egy lekeverésnyi képsor ad olyan jeleket, amikből össze lehet rakni a puzzle-t. Aztán persze a dramaturgiai csúcspont levezető szakaszán az arcunkba is kapjuk a tényvalót direkte, biztos, ami biztos.
Nem rossz egyébként az alap, a színészekkel sincs végülis semmi gond (az abszolút mellékesként megjelenő Martin Compstont nagyon megnézném egy főszerepben), inkább talán csak a végkifejlet sikerült langyosra. Főként, mert már a nyilvánvaló után eggyel is kicsit úgy kezelik a sztorit, mintha még volna benne rejtély, de az is lehet, egyszerűen annyira vársz már valami durva felütést a hosszú rágózás után, hogy aztán némileg csalódást érzel, hogy ez bomba elmaradt.
Ha valami tömör megmondást kéne gyártanom a filmhez, azt mondanám, egy skót stílusgyakorlat a Síró játékra, ami nem lépi át a kerítést. Ja, egyébként angol-dán filmről van szó, nem skótról, de a setting és a szereplők gyönyörűen érthetetlen akcentusa után ezt a taget már nehezen mossa le magáról.
Linkek: