A skandináv, de különösen a dán filmgyártás folyamatos vérfrissítést ad az európai mozinak, szerencsére a magyar forgalmazók sem tévesztik szem elől az északi alkotókat. Most Thomas Vinterberg új, igen kényes témát boncolgató remekműve, A vadászat került a magyar mozikba.
Vinterberg nagyon fiatalon, 29 évesen debütált a nagyjátékfilmesek között, a Dogma 95-recept szerint forgatott Születésnappal, mely óriási kritikai sikert aratott, és több országban, köztük hazánkban is színpadra állították. Vinterberg a zajos siker után megfordult Amerikában (futurisztikus, kellemes szerelmi drámát forgatott olyan A-kategóriás sztárokkal, mint Joaquin Phoenix, Claire Danes és Sean Penn) dolgozott együtt az ikonikus mesterrel, Lars von Trier-rel, majd visszatért a dán környezethez és a családhoz, mint kiapadhatatlan ihletforráshoz.
A Születésnap akár ikerdarabja is lehetne A vadászatnak, hiszen mindkettő súlyos családi tragédiát állít cselekménye középpontjába, ezen belül is szexuális zaklatás témakörét járja körül. A Születésnapban egy apa bűnei borulnak sártengerként a felső-középosztály flancos bulijának abroszára, míg A vadászatban egy nehéz sorsú apát koncol fel a közösség, mivel a pedofília és a szexuális zaklatás árnya rávetül.
Békés és gyönyörű kisvárosban vagyunk, egy igazi jóléti államban, ahol a társadalom energiáit nem a mindennapok túlélése emészti fel, bőven jut hely a családi életre és a szórakozásra is. A férfiak fő passziója a vadászat, de az elejtett szarvasok már nem élelemforrásként funkcionálnak. Itt él Lucas (a mindig briliáns Mads Mikkelsen most is remek formában), az átlagember, a vadászklub fényes csillaga, a közösség megbecsült tagja, aki a helyi óvodában gondozza az apróságokat sok szeretettel és odafigyeléssel. Talán saját fiát próbálja pótolni velük. A kamasz Marcus az anyjával él, de az apjához húz, sőt Lucas még barátnőt is talál magának idő közben, a dolgok tehát kezdenek jól alakulni a férfi számára.
A vidám vadászkalandok, férfipróbák és féktelen iszogatások békés mindennapjaiba aztán alaposan belerondít az óvoda igazgatónője, aki egy durcás, figyelem- és szeretethiányos kislány homályos meséjéből szexuális zaklatási ügyet kreál a hatóságok bevonásával. Tekintettel az ügy kényes voltára, Lucas valós információk nélkül kénytelen elszenvedni, hogy homlokán megjelenik a Káin-bélyeg, s miközben a közösség számkivetettjeként próbálja védeni magát, fogódzót nem kap. Olyan elveszettség ez, amit felfogni is alig lehet. Vinterberg kamaradrámája mégis megoldja, hogy átérezzük a modern boszorkányüldözés abszurditását.
Iszonyatosan kemény témába nyúltak az alkotók, hiszen a szereplők reakcióinak többsége érthető, mégis érezzük, hogy valami nincs rendben. A helyzet próbára tesz mindenkit, és a próbán szinte kivétel nélkül elbuknak. Az óvoda vezetőjének nyilván feladata az, hogy a zaklatás gyanújának felmerülése esetén kivizsgálja az ügyet és megvédje az ovisokat a további inzultustól, de miért nem veszi figyelembe a gyanúsított jó hírnévhez való jogát, miért osztja meg szinte azonnal gyakorlatilag a teljes közösséggel, hogy mit gyanítanak és kivel kapcsolatban? Lucas mattot kap az élettől, egy ilyen szituációban egyszerűen nem lehet mit tenni, az ő vergődése torokszorító valóság. A rendező ugyanis nem bírósági tárgyalótermekbe, hanem az élő, organikus, folyamatosan változó, de a megbélyegzettekkel szemben kíméletlen kisvárosi közösségbe helyezi el Lucas kínszenvedését.
Az ártatlanul megvádolt, mindenki által elhagyott és kiközösített hős vesszőfutása attól válik igazán megrendítővé (ha még nem lenne elég a közösségből érkező fizikai erőszak és karaktergyilkosság), hogy annak az embernek is megrendül a bizalma benne, aki a legerősebb támasza lehetne. A legjobb barát Theo (Thomas Bo Larsen, Mikkelsen méltó partnere) ugyanis családja és barátja között vergődve legalább olyan kínokon megy keresztül, mint Lucas.
Vinterberg nagyon ért ahhoz, hogy kihozza az „állatot” a szépen megkomponált díszletek között élő polgárokból. Akármilyen civilizált is a társadalmi háttérként funkcionáló modern Skandinávia, a félelmek és az ösztönök elpusztíthatatlanok. Ha meg is ússza Lucas a teljes megsemmisítést, meggyógyulhat-e valaha abból a traumából, amit a kiközösítés és a megbélyegzés okozott, megfoghatja-e félelem nélkül egy kisgyerek kezét, megölelheti-e a legjobb barátja lányát? Mikor feszül majd neki ismét a teljes kisváros megvadult bikaként, hogy ízekre tépje? Aki ezt egyszer átélte, megszabadulhat-e a félelmektől és a szégyentől? A kérdések megválaszolását már a nézőre hagyja a rendező.
Kérdések pedig maradnak a gyönyörűen fényképezett, kimagaslóan hiteles alakításokat felvonultató darab után. A vadászat olyan film, amiről hosszan lehet és érdemes is beszélgetni, igazi vitaindító egy olyan témáról, amit lehetetlen jól kezelni, csak a legkevésbé rosszul lehet.