Ha egyszerűen kellene összefoglalnom Fernando Meirelles (Isten városa, Az elszánt diplomata) új filmjét, a Blindness-t, azt mondanám, olyan, mint a 28 nappal később és A kísérlet szintézise. Igaz, nem zombis vírus terjed, hanem vakságot okozó kór pusztít, és igaz, nem börtönben, de ugyanúgy lelakatolt helyen, egy karanténban játszódik. Mindhárom film végén viszont ugyanazt a tanulságot vonhatjuk le: az embernél aljasabb féreg nincs. Még szerencse, hogy ilyenkor mindig jő egy hős, ki rovarirtásba kezd. De miért éppen Julian Moore a megváltó? És miért sír ilyen csúnyán?
Azért, mert nem csak jó sok szeplővel, de színészi tehetséggel is megáldott a jó isten! És naná, hogy csúnyán sír, mert nem lehet szép arcot vágni az igazságosztáshoz, főleg miután megerőszakolták az embert. Miről is van szó konkrétan? Adott az apokaliptikus filmek jól bevált forgatókönyve: sorra vakulnak meg az emberek egy ismeretlen vírus miatt, eleinte karanténba zárják a betegeket, de a kór megfékezhetetlen, eluralkodik a káosz és a kétségbeesés (eddig semmi új). Aztán jön a fordulat (ha azt egyáltalán fordulatnak lehet nevezni), a karanténban valaki kiskirálynak hirdeti ki magát, elzárja az élelmiszert, eleinte ékszerekért, órákért, majd nőkért cserébe adja csak ki a kiporciózott adagokat. Szerencsétlenek kénytelenek engedni a fenyegetésnek, megindul a kifosztás és a nemi erőszak. Egy nő (Julian Moore) viszont csodával határos módon nem veszítette el látását, és mivel követte megvakult férjét (Mark Ruffalo) a karanténba, segíteni tud a védteleneken. A gonoszokon bosszút áll, aztán gyorsan felfedezi, börtönüket már senki nem őrzi, ugyanis addigra az egész város megvakult. A szabadulás után hazavisz egy maroknyi világtalant párjával együtt, majd hősiesen belenyugszik kemény sorsába, és ápolni kezdi a világtalanokat, miközben az utcán kutyák tépik a halottak beleit.
Ennyi? Koránt sem. Annak ellenére, hogy nem tetszett, mégis volt valami ebben a filmben. Sőt, több dolog miatt is méltatlan lenne egyszerűen úgy a süllyesztőbe dobni, mint egy újabb katasztrófás, szar tucatfilmet. A fényképezése példának okáért zseniálisra sikeredett. A vírus vakító fehérséget okoz, amit nagyon halvány, világos, valóban vakító látványvilággal erősítenek fel a film készítői. (Tehát nem csak a kiszáradófélben lévő kontaktlencsém miatt törölgettem a szememet és fókuszáltam aktívan.) Julian Moore színészi teljesítménye valóban elismerést érdemel. A diktátort játszó Gael García Bernal alakítása is nagyban emeli a film színvonalát, viszont Mark Ruffalo hozzájuk képest végigmaszatolja az egész produkciót, Danny Glover karaktere pedig egyszerűen irritáló. A filmzene is sokszor mellément, néhol olyan színezetet öltöttek a karanténi boldogulást bemutató jelenetek, mintha fáradt, az élet búját-baját a hátukon cipelő asszonyok kukoricatörését nézné az ember. Még az emelkedettebb részeknél – mikor végre szó szerint levetkőzik a sok kínt és meztelenül fürdenek az esőben – is szívesebben tartottam volna egy videóklipnyi szünetet a Sigur Rós Gobbledigook-jával. A történetnek egyébként se füle, se farka, nincs megoldás, nincs magyarázat. Akkor most mi is volt ez a vírus? Miért épülnek fel ripsz-ropsz az emberek? Mi van? Most már csak azért is elolvasom az eredetit!
Blindness trailer
Annyira egyébként tényleg nem rossz a Blindness, de jó sem. Túl sokat vártam tőle, de túl nehéz ebben a vírusos, tragikus, kegyetlenkedős témában valami újat hozni. A vakság maga természetesen felkavaró, de ahelyett, hogy lekötött volna, inkább a Láthatatlan kiállítás élményeit elevenítette fel bennem a film. A Blindness megnézése helyett tehát, ha még nem tettétek volna, inkább látogassatok el az E-Klubba!
Linkek: