A Låt den rätte komma in (Let The Right One In / Engedj  be!) egészen mostanáig csak a skandináv országokban (plusz Lengyelország és Dél-Korea) került bemutatásra, világszerte pedig a fesztiválokat járja, így került el áprilisban hazánkba a Titanic Filmfesztre is. Akkor kimaradt, de most alkalmam volt pótolni, és ennek nagyon örülök, mert tényleg egy gyöngyszem. Elöljáróban nem lehet olyanokkal dobálózni, hogy “tudjátok, az a színész, aki…”, mert elsőfilmes gyerekszereplőkről van szó, ráadásul nem is szeretem a gyerekszínészeket, mert mindig több benne a jótékony paskolás, mint a tényleges tehetség, de ezúttal jöhet a kivétel. Kåre Hedebrant és Lina Leandersson hitelesen formálnak karaktert, és egészen elbűvölő, amit eljátszanak.

A történt egy fiúról és egy lányról szól (bár erről még beszélünk), akik egymás mellett laknak Stockholm külvárosában, szobáik fala összeér, de egészen sokáig nem is tudnak egymásról. Egy este, mikor Oskar a ház előtt játszik, megjelenik Eli, elmondja, hogy ők soha nem barátkozhatnak, és ezzel persze elindítja a lavinát: minden következő este újra találkoznak, és egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Oskart ekkor még nem zavarják az olyan apróságok, hogy a lány nem fázik a téli fagyban egy szál ingben, vagy hogy csak éjszaka merészkedik elő; Eli pedig egy másik szálon küzd az életben maradásért, hadakozik gondviselőjével, aki belefáradva a gyilkolászásba, akadozva szállítja számára a vért, és a környékbeliek is gyanakodni kezdenek egy-egy ivócimbora eltűnése után. A körülmények azonban nincsenek hatással arra, hogy a két főhős egymásra találjon, és egy hasonló gyerekszerelem alakuljon ki, mint a legmézesmázosabb hollywoodi filmekben, csak itt jóval kevesebb a fény, a képbe belekoszol némi vér, és senki nem merne komolyabb összeget tenni arra, hogy happy end lesz a vége.

Ahogy írtam, nem vagyok feltétlen híve a gyerekszínészek főszereplésének (és akkor korrekten fogalmaztam), de itt közel hibátlan az alakítás. Ebben mondjuk közrejátszat az is, hogy nem egy amerikai cheerleader palántát vettek elő Nick Carter öccsével párosítva, hanem egy telibe svéd fehérszőke kissrácot passzintottak egy roma beütésű, nem éppen sztenderd szép, inkább bájos lány mellé, az életből szalasztott karakterektől pedig eleve hitelesebb lett az egész. Ehhez jön az abszolút realizmus a beállítások, fény, színek, párbeszédek terén, és hogy még a vért is úgy csapolják egy fára fellógatott emberből, ahogy azt tényleg teszik egy legyilkolt baromfival. A vámpír éhségének ábrázolása (főleg a hangok), a gyilkolás, a menekülni és túlélni próbálás mind olyan elemei a filmnek, amelyek elképesztő valóságossággal adják át, hogy milyen egy világban magányosan tengődő vámpír, aki ráadásul egy gyerek rácsodálkozásával és zavarodottságával a fejében néz erre a groteszk élethelyzetre.

Låt den rätte komma in trailer

Visszatérve a két bekezdéssel ezelőtti zárójelhez, a fiú-lány párosítés némi zavar a filmben, nem teljesen bontakozik ki, hogy miről is van itt szó. Az eredeti történet szerint, amely alapján a forgatókönyv készült, Eliast, aki fiú, egy bizarr rituálé keretében kasztrálják, ekkor kap vérfertőzést és válik vámpírrá, majd Eliként tengeti életét. A filmben többször is szól Oskarnak, hogy ő nem lány, aki ezt nem igazán tudja hova tenni, és szerintem kevés nézőnek esik le, hogy miről is van szó, tekintve, hogy az előtörténet semmilyen szinten (visszaemlékezés, prológ stb.) nem szerepel a filmben. Ez az egyetlen olyan részlet, ami zavaros a történetben, de mivel a nemiség (úm. szex, érintés) nem játszik szerepet, nem is válik különösebben fontossá. Így az értékelés ezzel együtt is simán megtartja a négyötödös szintet, de úgy is fogalmazhatnék, hogy nagyon ajánlott, nézd meg, ha módod van rá!