Az X-akták mozira adaptált második részét már hosszú évek óta tervezi, és még régebbóta ígérgeti a sorozatot is megálmodó Chris Carter. Most itt volt számára a nagy lehetőség azzal, hogy zöld lámpát kapott a produkcióhoz, és nagyjából egyértelmű (pláne a folytatások feldolgozásának folytatásdömpingjében), hogy ha ez jól sül el, akkor már a kezében is érezheti a szerződést legalább két további részre. Ehhez képest Chris Carter elégedetten hátradőlt, megálmodta azt az egyébeként hibátlan koncepciót, hogy visszanyúl a sorozat első szériáihoz, és egy önmagában megálló sztorit fabrikál, aztán a nagy kreativitás eddig tartott, és snitt. Pedig nagyon sok jó dolgot tudtam volna elképzelni az azóta komollyá érett (mondhatnánk mature) színészi gárdával, és a veteránná avanzsált háttércsapattal.

A történet tényleg egy egyestés thriller, amiben egy homoszexuális, orosz pár (ez a halmozás eleve lesújtó, és akkor még nem vagyok spolier, és nem folytatom…) nőket rabol el, hogy azokat beteges emberi kísérletekhez használja fel. A nyomozás azért tér le a szokásos nyomvonalról, mert az egyik legfontosabb informátor egy keresztény látnok (mellesleg pederaszta pap, de ezt már tényleg nem kommentálom), az FBI pedig ezzel nemigen tud mit kezdeni, így előkeresik a fiók mélyéről Mulder (ex-)ügynököt, hogy értelmezze nekik azt a mondatot, hogy “arra kell menni, mert ott van a tettes”. Ez a sztori, a végkimenetel meg gondolom árulkodás nélkül is egyértelmű. És ennyi. De tényleg! Van benne néhány mellékszál ugyan, de azok a fősodor szempontjából lényegtelenek, mellesleg ahányszor letérünk rájuk, ásításba vagy karfamarkolásba fullad a dolog. Nevezetesen van egy olyan vonal, amelyen Scully, mint egyházi kórházi orvos próbál megmenteni egy halálos beteg gyereket, illetve egy másik, ami szerint a két ex-ügynök főhős világrengető szerelmi és együttélési problémákkal küzd, de ez utóbbi már olyan szinten közelíti meg a Barátok közt színvonalát, hogy minden felmerülésekor azonnali hatállyal veri ki a biztosítékot.

A cselekmény tehát amellett, hogy egyszerűen unalmas, és még a sorozatban is egy gyengébb epizódnak menne csak el, néhol kifejezetten szar és röhejes. Aztán ezt próbálja meg mindenki gondolatban társítani egy egyébként tényleg baromi profin megcsinált minden mással, és legalább annyira nem fogja érteni, mint én. Anderson nagyon jól hozza bűnüldözésbe és ufókba belefáradt nő figuráját, Duchovny pedig a még mindig kisfiúsan lelkes és megmagyarázhatatlan mindenfélékre éhes kopót. A fényképezés és operatőri munka szintén hibátlan, bár az X-akták is elkapta azt a trendbetegséget, amitől minden félelmetesnek beállítandó képet muszájból (szinte) feketefehérre csupaszítanak, de legalább az éjszakai felvételeken szakadó hó esetében ennek van is értelme. Ebbe a hurrá felsoroálsba férne még bele a smink, a ruhák, a díszlet, Mark Snow továbbra is rajongható zeneszerzése és a többi. Csak a sztori, abban van a defekt…

X-akták: Hinni akarok trailer

Most akkor két verziót tudok elképzelni. Az egyik, hogy bár Carter és Spotnitz szerzőpárosként kiváló, producerként töketlen, és nem tudtak átvinni egy eredetileg talán ütősebben megírt forgatókönyvet a bankon (értsd: disztribútoron). A másik pedig, hogy bár a víziójuk még mindig nagyon jól megvan a történethez (ami látszik a rendezésen), az írásba már vagy belefásultak, vagy kiöregedtek belőle, mindenesetre kellett volna hagyni, hogy kreativitást fújjon a projektbe valami friss titán, aki kellő hagyomány-felügyelet mellett tudott volna olyan újat hozni, amire az emberek felkapják a fejüket, ahelyett, hogy elgémberedik a nyakuk a bealvástól.