Az X-Men: Evolution alapvető célja az volt, hogy egy fiatalabb generációt fogjanak meg azzal, hogy az X-Men szuperhőseit fiatalabbnak ábrázolják, és egy olyan fiktív (oké, szóval a képregény eredetihez képest is fiktívebb) idősíkban mutatják be őket. Ebben a settingben X professzor intézete egy kúria, ahol iskolát, kikézőközpontot és koleszt biztosít a mutáns gyerekeknek, akik még egyfelől suliba járnak, másfelől a Xavier intézetben megtanulják, hogyan is működik erejük természetes és fizikai értelemben, illetve gyakorolják ennek kordában tartását és irányítását. A szereplők alapjáraton két nagy csoportra oszthatók, ami persze a jókat és rosszakat jelenti. Ezen belül a jók közé sorolható az X-Men csapata (pl. Storm, Wolverine, Beast) és néhány lazán kötődő (itt) független szereplő, mint Angel vagy X-23, aztán vannak a rosszak, akik úgy általában Magneto emberei, ezen belül is van a közvetlen vonzáskörzete (pl. Sabretooth, Pyro, Gambit), a Brotherhood (pl. Avalanche, Toad, Quicksilver), meg aztán jönnek-mennek a fel-felbukkanó mutánsok, akik vagy ide csapódnak vagy oda, vagy épp kavarnak itt-ott-amott.

Az első és legfontosabb dolog a sorozattal kapcsolatban, hogy az egész sztori nem statikus, sem szereplői gárda, sem történetvezetés, de semmilyen más szempontból sem. Mindegyik rész másról szól, máshogy mesél, a karaktereknak valódi (és tényleg nagyon erős és intelligens) jellemfejlődése van. Mindamellett bár a szereplőket többé-kevésbé szétosztja jókra és rosszakra, az gyorsan lejön, és többször is nyomatékot kap, hogy igazából nincs ilyen egyértelmű mellérendelés, nincs fekete és fehér: két ellentétes érdek áll egymással szemben, de mindkettő megérthető, amikor pedig olyan veszély van, ami egyetemesen veszélyes mindenkire, képes a két ellentétes pólus összefogni.

Másik dolog, hogy ez nem az a fajta rajzfilmsorozat, amiben részenként történik valami nagy megharcolnivaló csihi-puhi vagy épp vicces, és snitt, se füle se farka. Itt az egyes részek szorosan kapcsolódnak egymáshoz, és bár valószínűleg az epizódok nagyjából háromnegyede többé-kevésbé élvezhető önmagában is, azért sokmindenről marad le az, aki nem folyamatában látja. Ez az első dolog, ami miatt fura a célcsoport és a formátum, már ha abból indulok ki, hogy teszem azt egy Cartoon Networkot az ember úgy néz, hogy bekapcsolja a szombati reggeli közben, megy valami, aztán snitt. Ehhez képest az Evolutiont tényleg érdemes végig követni, ebből a szempontból nem is igazán tévés produkció (így, hogy rajzfilm), hanem inkább ajánlott a DVD formátum.

Aztán, hogy miért érzem még, hogy nagyon is rendben van ez a rajzfilm, így 20+ fejjel is. Eleve olyan karakterrajzok vannak benne (úgy értem jellemrajzok), hogy az esetek legnagyobb részében akármelyik hollywoodi filmben megállná a helyét, sőt, ujjal tudnék mutogatni, hogy melyik képregényadaptációk tanulhatnának innen. Kifejezetten példás, ahogy olyan komoly lelki mélységekig is lemennek, hogy milyen érzések kavarognak valakiben, aki megöli a saját anyját, ami fölött a maga animésen megrajzolt, trendi formátumában könnyen átsiklik egy tízéves, de idősebb fejjel nézve megvannak azok az apróságok, amiktől átélhető a dolog. És nem, nem az van, hogy “úristen, gyerekeknek ilyet mutogatnak a tévében”, hanem egyszerre szól több generációnak: mindenki annyit lát belőle, amennyi neki szól, és ebben rejlik az egész zsenialitása.

Amúgy kivitelezésben persze példás, a hangoktól a rajzokon át, a kosztüm designig minden a helyén van, bár valószínűleg nem is hiába került fel a polcra a készítőknél az a két Emmy-díj és a számtalan jelölés. Ebből a szempontból látszik a folyamatos fejlődés, történetbe beleélés az alkotói gárdán is, így nem meglepő, hogy a negyedik évad a legjobb az összes közül. Itt már a legtöbb szereplőnek kiforrott figurája van (belül és kívül egyaránt), az X-Men megkapta végleges, egységes ruháját, több mutánsnak a képességei szintet léptek, és a sztori maga is sokkal izgalmasabb, a one-off részek (mint Gambit háttértörténete) pedig hangulatukban a legjobak.

Kevés olyan sorozat van, akár filmről, akár rajzfilmről van szó, amelyik a végére éri el a csúcspontját, de ez olyan (spoiler alert!): amikor a záró dupla részben a kibernetikus Apocalypse a négy legnagyobb mutánst, mint az Apokalipszis Négy Lovasát hozza vissza a “halálból”, hogy elpusztítsák a földet, ott már teljesen visszamentem tízévesbe, és szájtátva ámultam. Az X-Men: Evolutionnel úgy leszel újra gyerek, hogy a mesét végigélvezed, az elgondolkodtató részeknél pedig felfogod, hogy miről is van valójában szó. Ennél többet pedig egy rajzfilm talán nem is adhat.