A második részekről csak szélsőségesen szokás nyilatkozni. Vagy fanyalgást vált ki az emberek többségéből (lásd Mátrix – Újratöltve), vagy az első rész túlszárnyalását kántálja a plebsz (például a Terminátor 2 – Az ítélet napja). Vannak azonban olyan esetek, amikor jó az a második rész, de az elsőt ismerve mégis hiányérzete van ez embernek. Erlend Loe második “bocikönyve”, a Doppler, az utak királya pontosan ilyen. A Doppler magasztalása már megvolt, és mielőtt belekezdtem volna a folytatásba, azt hittem, megint fel kell ütnöm a szuperlatívusz szótárt, de egy egészen picit csalódtam.
Talán már a magyar cím kiválasztásakor és a borító ismételt tehenesítésekor mellényúltak kissé a szerkesztők, ugyanis eredetiben Volvo lastvagnar felirattal jelent meg a könyv. Ez a szókapcsolat a svéd tehergépjármű-gyártásra sokkal inkább utal, mint a tejre. Lehet, hogy a Volvo marketingesei nem voltak vevők az ingyenreklámra, de bármi más relevánsabb lenne a fedlapon. Ugyanis ebben a regényben Andreas Doppler csupán mellékszereplő. Indok, hogy a két főhős bemutatása lehetséges legyen. Ha a fenti bakikon túlteszi magát az olvasó, akkor már egészen más a helyzet.
Loe ugyanis ismét egy olyan témát talált, ami nem hétköznapi: két öregember két, teljesen különböző világát mutatja be, miközben Doppler már nem az az elszánt harcos, akit az első kötetben megismerhetett a közönség. A cselekmény ezúttal Svédország egy határmenti megyéjében játszódik. Ide érkezik meg Doppler a fiával és a szarvasával, és ismerkedik meg először a kilencvenvalahány éves Maj Britt-tel, aki a hullámospapagáj-tartástól való eltiltásán hasissal teszi túl magát, majd Von Borringgal, akit az égiek is cserkésznek teremtettek, és szintén közelít már a százhoz. A két idős svéd egyébként évtizedek óta esküdt ellenség, ennek és egy bokaficamnak köszönhető a második találkozás.
Szerkezetileg további érdekességek vannak egyébként a kiadványban. A szerző elég gyakran kiszól a sorok közül, valamint bizonyos részeket csillagozás után bővebben kifejt, de hiába “rejteném el” ezeket az utalásokat itt. Csak azok mosolyognának rajta, akik már olvasták a regényt, ami egészen másfajta katarzist hordoz, mint az első kötet. Az viszont biztosan igaz rá, hogy idősebbek is elkezdhetik. Akár az előzmény nélkül is.