Tulajdonképpen mindenféle felvezetés és előjáték nélkül, egy közös kávézás alkalmával egyszerűen a kezembe nyomta. Megfogtam, méregettem, és – bár túl vastagnak tűnt – elkezdtem kényeztetni magam vele. Végül nem is csalódtam: minden előzetes várakozásomat felülmúlta. Természetesen Carrie Adams könyvéről van szó, ami A keresztanya címmel látott napvilágot a Jaffánál. Pedig az olvasás megkezdése előtt számtalan kérdés ötlött fel bennem. Egy újabb szingliregény? Szex és London? Vagy, ahogy tojásoknál szokás mondani, ez most vajon más lesz?
A nők másként írnak, mint a férfiak. Nem axiomatikus megállapításként jegyeztem le ezt a mondatot, hiszen nyilván mindenki jól tudja ezt. Ha esetleg mégis idézik majd, hát rajtam ne múljon, csinálják csak nyugodtan. A másság persze nem a minőségben, sokkal inkább az emóció és a ráció arányában mutatkozik meg. Bizonyos esetekben azonban olyan elegyet képesek kikotyvasztani a hölgyek, ami szórakoztató és elgondolkodtató egyben.
A keresztanya központi figurája, Tessa King háborodott főnöke elől menekül világgá, majd hazatérve próbálja megtalálni új önmagát. Főhősünknek számtalan keresztgyereke van, és attól fél, hogy ugyanolyan sorsara jut a gyermekáldással kapcsolatban, mint a többszörös koszorúslányok az esküvővel. Vagyis elkerüli. Ahhoz, hogy ez ne következhessen be, férfi kell. Illetve még az is, hogy tisztába tegye érzelmi világát. Ami – valljuk be – nehezen megy, ha az ember lánya még mindig szerelmes gyerekkori barátjába.
Ahogy halad előre a sztori, úgy esnek ki a rejtegetett csontvázak a szereplők szekrényéből. És Carrie Adams nem bánik velük kesztyűs kézzel, van itt minden, mint a moziban: drogos kölyök, házasságtörés, meddőség, zsarnokoskodó anya, fatális autóbaleset. Aki szelíd csajtörténetre készült, egyszer csak azt veszi észre, hogy sodró erejű elbeszélésben találja magát. A karakterek élnek, szenvednek és vigadnak. Lehet-e ebből happy end? Lehet. Elvégre a nők másként írnak, mint a férfiak.
Linkek: