Sokadik nekifutásra sikerült csak értelmeznem Ray Bradbury novelláskötetének címét. A villamos testet énekelem. Valahogy nem gördült. Szerencsére ez csak a címre lett igaz. Bradbury neve sokaknak alapvetően a tudományos-fantasztikus írói szcénából lehet ismerős, ebben, az eredeti nyelven 1969-ben megjelent válogatásban azonban megvillant egyéb témájú írásokat is. A stílusbeli sokszínűség mellett jól megfigyelhetők viszont Bradbury “kedvenc témái”.
Általában munkába menet és jövet, a villamoson szoktam olvasni. A könyv címe és a borító színe is remekül passzolt közlekedési eszközömhöz. A hétköznapi nyüzsgésből azonban kiszakított az olvasmány, pedig nagyon is mindennapos félelmeket és vágyakat tűzött a tolla hegyére az akkor 49 éves szerző.
Vethetünk egy kósza pillantást a nagy gazdasági világválságra az Ihletett Csirke Motel-ben a halvány de örök remény szemüvegén keresztül; találkozhatunk reményt, valamint szeretet adó robottal a Gettysburgtől hátszélben és A villamos testet énekelem című novellában; szembesülhetünk az önkéntes és a véletlen egyedülléttel a Kilencedik Henrik és az Éjszakai hívások kapcsán; átélhetjük, hogy milyen az, amikor valami a fejlődés útjában áll az Igen, mi ott a folyónál és Az újratemetés napja olvasásakor. Emellett van még vágy és történelem, kívülállás és összetartozás, férfi és nő. Csupa hétköznapi téma, de mindig egy kicsit más perspektívából, mint ahogy általában szemlélnénk.
Környezetleírásban kevesen jobbak nála, ezért nem is fukarkodik a képekkel. És ha valaki jó valamiben, akkor azt nyomni kell. Bradbury írásaiban egyébként megvan az az erő, hogy az olvasót (legalábbis engem) kiemeljék a napi rutinból. A villamos tényleg testet énekelt. Szerencsémre figyelmes volt, és nem zavarta a többi utast a melódiával.
Linkek: