Bret Easton Ellis: Holdpark. Be kell, hogy ismerjem, ez a fickó még mindig képes meglepetést okozni. Mármint nekem. Olybá tűnik számomra, hogy 12 évesen kitalálta magát és a karrierjét, és azóta töretlenül halad előre az úton. Elindult a tizenéves “szörfös” elidegenedéssel (Nullánál is kevesebb), aztán jött a huszonéves yuppie-mészáros elidegenedés (Amerikai psycho), valamint a siker és csillogásos elidegenedés (Glamoráma), 2005-ben pedig megérkezett a korai negyvenes családapás elidegenedéshez. Mi ebben a meglepetés? Ebben semmi. Viszont a Holdparknak ő a főszereplője, és magával sem kíméletes.
Elég sokáig ringathatjuk magunkat abban a hitben, hogy abszolút non-fiction a könyv. Ellis szépen végigveszi magát saját élettörténetén, és a pletykák és celeb-hírek korában simán elhisszük neki, hogy minden úgy volt, ahogy írja: hirtelen jött siker Camden után, növekvő igény a különböző stimulánsokra és nyugtatókra, kábulatban megélt interjúk a világ számtalan pontján, szexuális kalandok mindkét nem képviselőivel, aranylövés-közeli állapot szállodaszobákban. Egy írógeneráció “zászlóshajója” ilyen. Legalábbis olvasóként valami hasonlóban hiszünk.
Talán még akkor se böngésszük át életrajzát, amikor kiderül, hogy feleségül veszi nem kívánt
gyermekének anyját, a filmsztár Jayne Dennist. Még ez is beleférhet. De aztán jönnek a víziók és rémlátomások: egyre-másra elevenednek meg Ellis regénylakjai. Ez nem is lenne gáz, ha nem Patrick Bateman szülőatyjáról beszélnénk, aki már korábban se fukarkodott a bizarrabbnál bizarrabb hősök megteremtésével. A szörnyetegek beveszik magukat a vidéki kisvárosban élő család mindennapjaiba, az Amerikai psycho vérbrókere pedig módszeresen másolja korábbi “kalandjait”.
A démonok legyőzésére tett erőfeszítések mögött azonban valami egészen más, valami nagyon emberi, nagyon esendő dolog húzódik. Szerzőnk sosem palástolta, hogy apjával nem éppen volt mintaszerű a kapcsolata, a Holdparkba pedig attól való félelmét szőtte bele, hogy ő milyen kapcsolatot alakít majd ki a fiával. Az utolsó oldalakon pedig még egy pluszt kapunk: egy 83 soros mondatot, ami még BEE-től is váratlan.
A könyv “kivégzése” után lecsekkoltam Ellis hivatalos oldalát, és javaslom ezt a cikk olvasóinak is a lenti linkre kattintva. Mert tényleg szépen fel van építve a Bret Easton Ellis-intézmény.
Kapcsolódó cikk: