Az én kvázi-demokrácián szocializálódott agyam első körben úgy védekezett a Drogháború című könyv ellen, hogy Don Winslow-t egy kamu-dokumentarista vetítőgépnek tituláltam magamban. Aztán ahogy olvastam utána, rájöttem, hogy félelmetesen sok benne a valóság, és hogy az embernek kevés fogalma lehet arról, hogy mi minden lehetséges egy közép-amerikai diktatúrában. Na meg hogy leginkább fingunk sincs, hogy mi történt az elmúlt évtizedekben Mexikóban. Hát most elég csúnyán megkapjuk.
Olvass a könyvről és nyerd is meg itt és most!
A Drogháború nem egy dokumentarista könyv, ezt szögezzük le az elején. Célszerű, mert én speciel, mikor még csak hírből hallottam róla, erre számítottam volna, de nem így van. Fiktív regény, már amennyire fiktívvé lehet tenni a történelmet azzal, hogy a neveket és helyszíneket az ember némileg megvariálja, aztán belerak egy Steven Segalt, egy Esmeraldát, néhány Keresztapa snittet, ami amúgy valószínűleg még mindig nem áll olyan baromi messze a valóságtól tekintve egy sztereotipikus amerikai katona patriótafétisét, egy latin csaj temperamentumát és a maffia közismert kódexét.
Ez a történet a közép-amerikai drogháború története, és könyv sztorija legalább annyira fausti, mint a drogkartellek elleni szélmalomharc: diktátorok jönnek, kokainbárók mennek, az egész egyenletben csak egy az állandó, az pedig a folyamatos drogellátás Észak-Amerika felé. Mindezt több szemszögön keresztül mutatja be Don Winslow, központi főhősként a DEA (Drug Enforcement Administration) egyik emberét használva, de közben fontos szerepet kap a másik oldal főgonosza is, illetve az összes simlis, pitiáner vagy éppen nagy menő dealer és bérgyilkos. Attól, hogy egy egyszerű jó-rossz adok-kapok legyen, már akkor megmenekült a regény, mikor Winslow megadta a hőseinek azt a mélységet és karakterfejlődést, amitől az egyébként elég vaskos olvasmány alatt gyakorlatilag teljesen átalakulnak a szereplők. Ez alatt lesz egy egyszeri drogellenes ügynökből a kokain elleni harc legelszántabb képviselője, illetve a másik oldalon egy csencselő, mexikói kissrácból a közép-amerikai drogháború legnagyobb mogulja. Mindeközben persze sok vér folyik, sok fej elgurul, sok pénz és kábítószer cserél gazdát, megspékelve néhol már B kategóriás akciófilmeket idéző tűzerővel, vendettával, meg hát latin-amerikai környezet okán elengedhetetlen a brazil szappanoperás szerelmi szál is.
Ez eddig oké, hogy van a maffia meg van az ellenrendőrség, de Winslow regényének ez még csak az egyik fele, ugyanis a hat éves kutatómunka alatt bőven nem csak annyit ásott elő, hogy ki mikor mennyi cuccot bizniszelt el, hanem azzal is egész jól képbe került, hogy hogyan keveredik a mindennapok utcai életébe a kőkemény politika. Az USA például bármennyi fegyvert és ártatlan életet képes beáldozni a drogprobléma látszatkezelésére, pláne hogy a vérontás nem az ő területén megy; a közép-amerikai államok kétségbeesetten szeretnének megszabadulni a stigmájuktól, de az államcsődök és diktátorok gyakran olyan egyezségeket eszközölnek ki, amitől egy mocskosabb életű átlagpolgár elszégyellné magát; a kommunista gerillák által ellepett országok, akik saját harcaikhoz szívesen fogadják a fegyvert, cserébe bármit megtermesztenek. Mindezekre megszámlálhatatlan szervezet épül, még több korrupt vezetővel, akiknek a saját érdekszféráik és kényszerdöntéseik kusza szálai már legalább egy tízméteres pamutgombolyagot adnak ki. Nem könnyű a könyvben sem követni ezt a nagy kavarodást, jól jön hozzá némi amerikai (és nem csak az USA-ra gondolok) történelmi háttérismeret, illetve ha az ember nem zavarodik bele a makrogazdasági okfejtésekbe. Viszont, ha sikerül a kommandós csihi-puhi között felbukkanó komoly gondolatmeneteket odafigyelve feldolgozni, akkor egészen érdekes és egészen borzasztó dolgokat tudhat meg az ember a huszadik század második felének óceánon túli történelméről.
Legalább annyira nehéz, mint könnyű olvasmány a Drogháború, ami persze attól is függ, ki mennyit vesz fel belőle. Ha csak végigfutod, és a lövöldözős-maffiás részeket élvezed ki, egy közepes akcióregény. Viszont ha odafigyelsz, és pláne még utána is olvasol, rájössz, hogy egészen komoly mélységei vannak a sztorinak, amiben ráadásul az a legmegdöbbentőbb, hogy sokkal több benne a tényleges valóság, mint amennyit az ember a vérontás, az összeesküvés-elméletek és a korrupciós hókusz-pókusz alapján elsőre gondolna. Egyébként a regénynek mind a két arca ugyanúgy élvezhető, és váltott dózisban kapjuk, ettől lesz az egész az agyalások ellenére is lendületes. Az autentikusság pedig leginkább a valóságszerű szóhasználatból adódik (értsd: ha lőnek, akkor az ember nem rímekben beszél, hanem ordítva kurvaanyázik), illetve, hogy sok kifejezés nincs a spanyolból átfordítva, inkább egy-két alkalommal magyarázva, majd miután belejöttél, simán eredeti nyelven használják.
Az ajánlás mindenképpen azoknak szól, akik az akció mellett bírják a gondolkodást is, illetve akiket érdekel, hogy mondjuk mi a valós jelentése egy közép-amerikai számára a Che Guevarás, vörös csillagos pólónak.
Játék:
Úgy érzed, hogy rád illik ez a leírás, és belekóstolnál a Drogháborúba? Válaszolj a következő kérdésre, küldd el a helyes választ jövő hét hétfő éjfélig (szeptember 15., 23:59) az info kukac kultblog pont hu-ra, és nyerd meg a saját példányod belőle!
Kérdés: Melyik amerikai politikus használta először a Drogháború (War on Drugs) kifejezést a valós történelemben?