Hetek óta töröm a fejem, hogy hogyan kezdjek neki ennek a cikknek. Próbáltam már azt is, hogy mások véleményét elolvasva írok kritikát dr. Csernus Imre újabb, A férfi című kiadványáról, de a Google nem volt a barátom. Egyetlen recenzió sem született a témában, ugyanakkor egyre többször látom, hogy fiatal lányok kedvenc könyvei közt szerepel. Furcsa helyzet. Talán érdemes lenne jobban is körüljárni ezt a jelenséget. Vajon miért maradnak csendben a műértők, és miért nyilatkoznak meg a lelkes amatőrök?
A választ nem a Doki könyvében kell keresni. Jaj, könyvet írtam, pedig szerettem volna elkerülni ezt a kifejezést A Férfival kapcsolatban. A pszichiáter/celeb műve ugyanis a legkevésbé sem könyv (és ugyanez elmondható A nőről is), sokkal inkább gondolatébresztő, ami számozott lapokkal és kemény fedéllel rendelkezik. Első ránézésére ez utóbbiért tűnik könyvnek. A felépítése azonban sokkal inkább egy főiskolai jegyzetéhez hasonlít. Többször visszatér ugyanazokhoz a problémákhoz, ám mindvégig csak a felszínt karcolja. Rettenetesen nagy bajban leszünk mi, férfiak, ha a nők ezt az általánosításoktól hemzsegő munkát alapvetésnek veszik majd.
További merengésre ad okot, hogy dr. Csernus miért hagyja ki oly’ sokszor magát az ostorozásból. Bizonyára neki is hosszú út vezetett el odáig, hogy meg merjen írni egy ilyen “könyvet”. Sokkal hitelesebb lenne az írás, ha több alkalommal tűnne fel mint útkereső. Arról nem is beszélve, hogy számomra hihetetlen, hogyan maradhat benne egy olyan rész, mint az alábbi:
“… A himnuszunk állítólag az idő múlásával egyre lassabb lett. Eredetileg verbunkos, gyors ritmusban játszották, és csak az évszázadok alatt lassult le eddig az érzelgős szintig…”
Ha valakinek nem tűnik fel az orbitális tárgyi tévedés, az kezdje újra az általános iskola felső tagozatát! A Himnusz zenéje alig 150 éves, de a szövege sincs még kétszáz, habár a verbunkos észrevétel valóban helytálló. Ugyanakkor nem hiszem, hogy (ahogyan a szerző írja) akad olyan sportoló, akit demoralizálna, amikor meghallja a érzelgős verziót. Legyen szó akár “esemény előtti”, akár “eseményi utáni” vigyázzállásról.
De visszatérek inkább a bevezetőben feltett kérdéshez. A válasz a felszínességben keresendő. Ezért nem lehet róla kritikát írni, és ezért “menő” villogni azzal, hogy valaki már olvasta. Gondolatébresztőnek jó, de hiányossága miatt nem hiánypótló darab. Szerintem. De lehet velem vitatkozni, sőt, ajánlott is. Akár már itt lent, a kommentekben is.
Linkek: