Az Ez vagyok én, Zlatan Ibrahimovic a széles körben csodált, viszont sokaknak ellenszenves svéd focista, Zlatan Ibrahimovic életrajzi könyve. Az európai labdarúgás egyik ellentmondásos alakjának története olyan sikersztori, amelyben egy nagyon mélyről jövő bosnyák bevándorló fiú a csúcsra tör. Indulatos, lényegre törő és őszinte könyv – pont olyan, mint a szereplője.
Ibrahimovicot két okból kifolyólag sem kedvelik a magyar focirajongók: kétszer verte meg egymaga a magyar válogatottat vb-selejtezőn, 2005-ben és 2009-ben. Az előbbin szerzett gólját ráadásul mind a mai napig nem tudjuk hova rakni, olyan szögből, helyre és erővel vágódott Király Gábor feje felett a labda a kapuba, hogy azóta is rezeg a háló a Puskás Stadionban. Azóta tartunk igazán ettől a brutálisan nagyarcúnak tűnő focistától. Négy évvel később mindezt alá is támasztotta, akkor egy számunkra eléggé szerencsétlen, de még annál is fájdalmasabb utolsó pillanatos találattal vágta el a szokásosnál tovább élő pótselejtezői álmainkat. Ezt a rettegett formát ismerhetjük meg ebben a könyvben közelebbről, és kaphatunk képet arról, hogyan alakulhat egy korszakos futballzseni élete a gyermekkori beilleszkedési problémáktól kezdve az elit sportba való felemelkedésen át a sajtóval, valamint hatalommániás ügynökökkel és klubtulajdonosokkal való folyamatos hadakozásig.
Az Ez vagyok én, Zlatan Ibrahimovic attól eltekintve – vagyis azon túllépve -, hogy egy gyökkettes összetettséggel megírt könyv, egész szórakoztató és lapoztatja magát. Zlatan Ibrahimovictól persze már csak tekintete alapján sem vártunk TGM-es körmondatokat, ahogyan David Lagercrantz társíró (és valóban író) sem bonyolította meg feleslegesen a szálakat. Az olvasók egy sztárfocista életrajzi könyvében öltözői sztorikon, pénzen, szexen és egy minimális lélektanon kívül másról úgysem akarnak olvasni. Zlatan pedig mindezekről mesél is a szexet kivéve; ott sok mondanivalója nincsen, hozzáment egy tőle tíz évvel idősebb nőhöz és két kisfiú büszke édesapja.
Ibrahimovicban mindenekelőtt az őszinteséget lehet bírni, amint nem szeretne többnek látszani annál ami ő valójában: egy Malmö bevándorlók lakta negyedében felnőtt bosnyák srác, aki imádja a focit, a videojátékokat és az autókat, és mivel előbbiben nagyon jó, utóbbiaknak is kedvére hódolhat. Innentől kezdve pedig részéről majdhogynem össze is dőlhet a világ, az egyetlen visszatartó erő, hogy abban az esetben nem lennének kapuk és nem tudna mibe gólokat rúgni. A labdarúgás világáról amúgy sem az átláthatóság és korrektség szavak jutnak eszünkbe először a hétköznapokban, a könyvből viszont megtudhatjuk, hogy a legmagasabb szinteken is meglepően ad-hoc és kicsinyes módon dőlnek el a dolgok, mely dzsungelben való előrejutáshoz szükség is van egy olyan fafejű személyiségre, mint amilyen a bosnyák-svédé vagy az őt képviselő ügynöké.
Zlatan viszont amellett, hogy felvállaltan excentrikus, alázatos és realista is. Pályafutásai csúcspontjait taglalva sem arról beszél, hogy ő a legjobb, hanem inkább azon belső gondolatait és érzéseit járja körül, hogy egy-egy siker milyen elégtételt jelentett neki. Neki, akit középiskolás koráig senki nem vett emberszámba, mivel csak egy alkoholista bevándorló semmirekellő fiaként tekintettek rá Malmöben. Az innen fakadó feszültség és düh adja a belső motivációját, néhol pedig már-már megmosolyogtató ahogyan egyes események kapcsán belelovalja magát a “Majd én megmutatom!”-ba, niemand tinikorában a helyi tanárok ellen csakúgy, mint ünnepelt európai klasszisként Guardiolával, Van der Vaarttal vagy Mourinhoval szemben. Az önéletrajzi könyvén keresztül sok mindent megérthetünk Ibrahimoviccsal kapcsolatban, akit a két magyarokat kivégző gólja miatt ezután sem fogunk szeretni, tisztelni viszont annál inkább tisztelhetünk. Őt aztán tényleg nem nyomta be soha senki sehova.
Linkek: