Amerika közkedvelt sci-fi írójának egyik legnépszerűbb sorozata az Átjáró, idén nyáron immáron magyarul is olvasható az eddigi utolsó rész, a Hícsik birodalma. A végeredmény a korábbi részekkel ellentétben kevésbé mélyértelmű, viszont annál szórakoztatóbb és olvasmányosabb, ezért bátran ajánljuk mindenkinek.
Frederik Pohl Átjáró-sorozata klasszikusként van számon tartva a sci-fi irodalomban, az eredetileg tetralógiának szánt történet 1977 és 1987 között jelent meg Amerikában. A könyvek a hícsi nevű idegen faj legendáira és mítoszaira épülnek egy olyan távoli jövőben, ahol az emberiség szenved a saját bolygóján, így megpróbál kiköltözni a világűrbe. Ekkor fedezik fel az Átjáró aszteroidát, amit a hícsik hagytak maguk után igencsak rejtélyes módon, révén, hogy a hely tele van űrhajókkal, amik egytől-egyig ismeretlen úticéllal vannak beprogramozva. Az emberek hamar letanyáznak itt, sőt, jó szokásukhoz híven üzletszerűen beindítják az aszteroida működését, ezért kisvártatva csak a nagyon gazdagok és nagyon elkeseredettek/őrültek kiváltáságává válik, hogy utazhasson a kis létszámra tervezett hajókban. Ráadásul ezek közül sokat az indulás után soha nem látnak viszont.
Az alaptörténet Robinette Broadhead kalandjait meséli el, hogy miként lett szegény emberből a Föld egyik leggazdagabbja, és ezalatt milyen kalandokat élt át. Az első két könyv (Átjáró, Túl a kék eseményhorizonton) viszonylag hamar, 1991-92-ben megjelent magyarul, aztán megfeneklett a dolog, míg végül az Ulpius-ház rövid életű sci-fi sorozatában újra kihozták 2004-ben, ekkor viszont pár év alatt megjelent mind a négy rész. Miután a kiadó törölte a tudományos-fantasztikus projektet, a Galaktika vette át Pohl-könyveit. 2008-ban jelent meg a Hícsik nyomában című novelláskötet, ami az Átjáró világában játszódik (véleményem szerint meg sem közelíti a tetralógiát), most pedig nagy örömünkre kezünkben tarthatjuk A hícsik birodalma című hatodik részt, amit Pohl 2004-ben, 85 évesen írt, jóval a nagy sikerű előzmények után.
A hícsik birodalma combos darab – ötszáz oldalnál is hosszabb – és végig egyenletesen jó. Új főszereplők vannak, nevezetesen Stan és Estrella, akik Broadheadhez hasonló kalandokat élnek át. Csakhogy: míg az első négy könyvben egyszer sem találkozhattunk a hícsikkel (és valahol ez tette nagyon misztikussá az egészet), addig ebben a könyvben végre megtörténik a kapcsolatfelvétel, és ők is a cselekmény aktív szereplőivé válnak. Sokáig gondolkodtam e húzáson, és végső soron örülök neki, mert így egyáltalán nincs hiányérzetem a ciklussal kapcsolatban, noha nyilván valamennyire kiábrándul az ember akkor, ha találkozik azokkal a lényekkel, akikről eddig csak hírből hallott. Azt hiszem, hogy Pohl a régi rajongóknak akart kedveskedni ezzel, mint ahogy szintén kedves és ötletes húzás, hogy a fejezetek során az első négy könyv fontosabb szereplői is feltűnnek, kivéve magát Broadheadet, de említés szintjén ő is sokszor jelen van.
A történetről nehéz anélkül beszélni, hogy el ne áruljak valami fontosat, ezért különösebben nem foglalkoznék vele. Van benne kapcsolatfelvétel, izgalmas harcok, terror és persze rengeteg űrutazás. A könyv végig hálásan olvastatja magát, egy pillanatra sem válik unalmassá. Pohl még a nyolcvanas éveiben is zseniális író: érezhetően nem a mélységre törekedett a Hícsik birodalmában, hanem a szórakoztatásra. Emiatt pedig nem csak a régi rajongóknak tetszhet ez a regény, hanem azoknak is, akik egyáltalán nem ismerik ezt az univerzumot. Ők akár kezdhetik ezzel is, és ha elnyeri tetszésüket, akkor végigmehetnek a tetralógián. Nagy megkönnyebbülésemre a fordítás is rendben van, elütések és tördelési hibák ugyan megint akadnak (az én példányomban van egy kb. húszoldalas rész, ami kétszer van egymás után), de azt hiszem lassan már megszokom ezeket a kiadótól. Persze ettől még igazán változtathatnának rajta.
Linkek: