— Könyv

— 2009. July 22. 12:30

— Írta: Belányi József

Gordon is back – Bűnös Budapest

Azok a kritikusok, akik Kondor Vilmos színre lépésekor a mai magyar krimi feltámadásában bíztak, jó “lóra” tettek. A Sopron közelében élő, középiskolásokat tanító vegyészmérnök második kiadott könyvének ugyanúgy a címben szereplő Budapest adja fő helyszínét, mint bemutatkozó művének. A Bűnös Budapest 1939-be, a II. világháború kitörésének évébe enged történelmi és bűnügyi betekintést. A történet ezúttal két szálon fut, és a politika is sokkal hangsúlyosabb szerepet kap. Ami nem változott: remek karakterek és izgalmas nyomozások.

A Budapest Noir véletlenül akadt a kezembe, a folytatással szemben azonban már komoly elvárásaim voltak. Kíváncsian vártam ugyanis, hogy az ötvenes éveinek elején járva köztudatba robbanó úriember hogyan tudja átugrani azt a lécet, amit első könyvével helyezett önmagának igen magasra. Nos, nevezett személy atlétikából jeles osztályzatot érdemel, mert meg sem rezeg az a bizonyos sportszer.

A Bűnös Budapestben két főszereplő nyomoz párhuzamosan. Elsőre úgy tűnik, hogy Gordon Zsigmondnak, a mindenre okot kereső bűnügyi tudósítónak, valamint Nemes Sándor nyugalmazott fődetektívnek semmi dolga egymással, de – ahogy az lenni szokott – végül kiderül, hogy nem véletlenül kerültek ugyanabba a regénybe. A zsurnaliszta a fővárosi játékbarlangokon, Nemes pedig a Vár alatti barlangrendszeren keresztül kerül kellemetlenül kényes helyzetbe. Az eleinte külön futó szálak ugyanis politikai magasságokban fonódnak végül össze, ahol már akkoriban sem szerették a tyúkszemre taposást.

Szerencsére Kondor Vilmosnak a fejlődés is sikerült a két könyv között: tovább sallangmentesedett, így a városrajz helyett jobban fókuszálhatott a szereplők kidolgozására, vezetésére. Van viszont olyasmi is, ami sajnálattal tölt el. Hiába külön olvasószerkesztő, hiába külön korrektor, meglehetősen sok hiba maradt ebben a remek kiadványban.

Kapcsolódó hír, hogy a Budapest Noir szélesvásznú megjelenésre is esélyes. A Para rendezője, Fazakas Péter jegyzi majd a filmet, ha minden jól megy.

Korábban a Kultblogon:

Linkek: