Nemsokára 16 éves leszek. Nemsokára kiderül, hogy ártatlan vagyok-e 16 osztálytársam kegyetlen lemészárlásában. Kell a bűnbak, és engem találtak legalkalmasabbnak erre a szerepre. Nincs lelkiismeretfurdalásom, csak néhány bazi nagy “kés” a hátamban, amit anyám jó érzékkel forgat meg bennem nap mint nap. Vele élek. Apám eltűnt. Anyám azt mondja, meghalt, de az életbiztosítását nem akarják kifizetni, mert nincs holttest. A kertünkben van egy pad, meg egy imádkozó sáskának öltöztetett olajfúró kút. És ez még nem minden!
A szenzációhajhász bevezetés után ideje elővennünk az objektivitást. DBC Pierre 2003-ban Booker Prize-díjjal jutalmazott regénye, a Vernon Little, az Isten rendesen odabasz. A szerző Peter Warren Finlay néven 1961-ben látta meg a napvilágot Ausztráliában. Alkotáshoz használt aliasa két részből tevődik össze: a DBC a Dirty, But Clean (Mocskos, de tiszta) kifejezés, a Pierre pedig gyerekkori beceneve miatt áll könyvei borítóján.
Adrian Mole óta tudjuk, hogy már az irodalom is le meri írni, hogy valójában mik mozgatják meg egy átlagos kamaszfiú fantáziáját: a csábítóan feszülő pamutfehérneműk, és ami mögöttük van. Merészségben Pierre műve még tovább megy. Sőt! Az elején talán túlságosan is messzire: egyes mondatokban a bassza meg, kurva, fasz, segg szók között csak névelőket találunk. Aztán mégis elnézzük ezt főhősünknek, Vernon Gregory Little-nek, elvégre 16 társának meggyilkolásával vádolják a texasi iskolást. Az ok prózai. A valódi tettes, Jesus a vérengzés után szájba rágta a pisztolyát, és szétloccsantotta a fejét. Ki legyen tehát az, akin a népharag elveri a port? Természetesen Jesus legjobb cimborája, Vernon.
Lényegében az ő “naplója” ez az írás. Lényegében azonban nem róla szól a történet, hanem a média hatalmáról és tömegmanipuláló hatékonyságáról, valamint a lelkiismeretről és a “csak te vagy magadnak”-ról szól. Illetve van még valami, amit badarság lenne kihagyni. A könyv tele van álmokkal. Álmokkal, amik hol valóra válnak, hol csalódást keltenek.
Kalandos útja során Vernonnal tartunk a fogdába, Houstonba, Mexikóba, a cellába és a tárgyalóterembe is. Az egyetlen koncepcióba nem illő résznél a lelke látja, hogy mi minden történik a környezetében, de aztán visszatérünk a tükörhöz, vagyis a saját szeméhez.
A regény antihőse elsőre barátságos fickónak tűnik, de aztán rá kell ébrednünk, hogy ő az, aki eleinte csendesen, majd egyre nagyobb visszhanggal ácsolja a háttérben a serdülő srác vesztőhelyét. Hogy mi lesz ennek a vége? 325 oldal után kiderül. Mindenesetre a tanulság: néha lehet szarból várat építeni!
Linkek: