Gyors egymásutánban három olyan kiadványt olvastam, ami az Agave gondozásában látott napvilágot. Nem ez volt azonban az egyetlen közös pont Lawrence Block, John le Carré és Philip K. Dick regényében. Először azon gondolkodtam, hogy biztosan velem van a gond, amiért nem tudok kiizzadni magamból egy teljes cikket róluk. Néhány sorig eljutottam, de nem volt pofám ennyivel elintézni őket. Végül rájöttem: ugyanaz a baj mindhárom könyvvel, ezért közös posztot szentelek nekik. Mi velük a probléma? Túlírt novellák.
Lawrence Block termékeny szerző, több stílusban alkot, legendás sorozatai vannak. Számomra A betörő, aki eladta Ted Willamst volt az első írás, amit tőle olvastam. Bernie Rhodenbarr-ról szól, akit zárkirálynak hívnak a háta mögött. Épp leszokóban van a besurranásokról, amikor az amúgy sem jövedelmező antikváriumának bérleti díját horrorisztikusan megemelné az új tulajdonos. Elő is kerülnek gyorsan a szerszámok… és egy hulla. Fura nyomozás, egy farkatlan macska, néhány értékes baseball kártya és egy biztosítási csalás mentén Bernie fejében összeáll a kép. Az enyémben nem tette meg. Egy kriminél elvárnám, hogy értsem a nyomozás logikáját. Itt egycsapásra megoldódik az ügy, mindenki jól jár. Vége. Ez bizony belefért volna tíz oldalba is.
John le Carré is most debütált nálam A zebra dala című opusszal. Ha gonosz akarnék lenni, akkor egy Woody Allentől származó beszólás elferdítésével el is intézném: Kongóról szól. Ennél azonban – ha nem is sokkal – összetettebb a mű. Bruno Salvador áll a történet középpontjában, aki remek szinkrontolmács, és történetesen félig kongói származású. Félig pedig ír. Az angol titkosszolgálat kötelékében kell bizonyságot tennie képességeiről egy fontos (és titkos) politikai tárgyaláson, ami természetesen Kongó jövőjéről szól. Éppen elutazása előtt találkozik egy nővel, aki – gondolom, sejthető – Kongóból érkezett Londonba. Érdekes olvasmány egyébként, de a tárgyalás részt maga a tárgyalás teszi ki, a befejezés pedig nem nyújt ezután megfelelő kielégülést. Oldalszámot nem tippelek, de szerintem novellaként életképesebb lenne.
Philip K. Dick nem volt számomra ismeretlen, bár túlzás lenne azt állítanom, hogy szakértője lennék a fent nevezett úrnak. Az viszont bizonyos, hogy a Galaktikus cserépgyógyász nem a legjobb könyveinek egyike. A humor és a féktelen fantázia megmenthetné, hiszen más munkáihoz hasonlóan ebben a regényben is rámutat valami olyanra, amit az ő korában még nem nagyon sejthettek, mostanra meg egy önálló vallás épült rá. Nevezetesen a “Könyv, amiben minden eljövendő történés rögzítve van” vallás, amit mi Kabbalának nevezünk. A főhős egyébként Joe Fernwright, aki már az öngyilkosságot fontolgatja, amikor egy titokzatos és idegen létforma egy másik bolygóra csábítja, hogy cserépgyógyászi szakértelmével segítsen egy, a Könyv szerint élből halálra ítélt expedíciót. És ezzel a mondattal szinte le is írtam a regényt. A végén kapunk egy Dickhez mérten egészen apró csavart, és visszarakjuk a polcra a Galaktikus cserépgyógyászt. Nyolc oldalban izgalmas lett volna.
Kapcsolódó cikkek:
- Lawrence Block: Ha a szent kocsma is bezár
- Philip K. Dick: Ubik
- Philip K. Dick: Várjuk a tavalyi évet
Linkek: