A tavaly megjelent Trainspotting-előzménykötet, a Skagboys még úgy is képes magába szippantani, hogy sokszor felfordul tőle a gyomrom. Irvine Welsh humora továbbra is addiktív, Rentonék aljasságaikkal pedig nemcsak saját, de a mi agyunk áramköreit kis kisütik.
A Welsh által lefestett Edinburgh mintha mindig is a föld segglyuka lett volna. Ilyen közegben az sem meglepő, hogy a helyi srácok többsége már születéskor, és nem az első tűszúrással veszette el ártatlanságát. A lejtő, amin zuhannak lefelé már az első méteren, a Skagboysban is ugyanolyan mocskosul meredek, mint a későbbiekben. Amit viszont eddig nem tudtunk, és csak a nemrég megjelent Trainspotting-előzménykötetben derül ki, hogy Rentonék alávaló söpredékké korcsosult bandája anno, ha nem is makulátlan előéletű, de legalább potenciállal rendelkező leith-i fiatalokból állt, akiknek nihilét először a thatcheri idők megszorításai, a hihetetlenül magas munkanélküliségi ráta, a kilátástalanság és az elcseszett családi háttér okozták. Ebben a Welsh által egyébként rendkívül hitelesen leírt társadalmi és gazdasági vákuumban vergődve aztán saját elrontott, végzetes döntéseik eredményeként váltak két lábon járó szörnyeteggé.
Irvine Welsh
Ki hitte volna, hogy Renton eminens egyetemista volt, a naiv, szentimentális Spud pedig lelkiismeretesen igyekezett helytállni kékgalléros melójában, amit ráadásul még élvezett is? Nos, Franco “Generalisszimusz” Begbie világ életében közveszélyes pszichopata volt, Simon “Beteg Srác” Williamson pedig csecsszopó kora óta a női nem nemezise, de még az ő lecsúszásuk is sokkoló. Welsh ugyanis most sem kímél minket. Bármennyire ismerem már ezeket a lúzereket, és azt hiszem, mindent tudok róluk, mégis folyamatosan meglepődöm.
A 750 oldal első negyedénél már mindegyikük elkövetett egy olyan aljasságot, amiről azt hiszem, nincs lejjebb, de aztán mindig kiderül, tévedtem. Miközben katasztrófaturistaként szinte perverz módon figyelem tragédiájukat, egyfolytában várom, hogy szétnyíljon az ég és lenyúljon isten jótékony keze, hogy megállítsa ezt a földi tébolyt, pedig tisztában vagyok vele, nincs megállás. Az író hagyja, hogy őrlődjek, folyamatosan feszültség alatt tart, míg végül csak megadom magam: stílusa továbbra is komoly függőséget okoz.
A 2002-ben megjelent Pornó című folytatással, ill. az előzménykötettel Rentonék kálváriáját Welsh beteg trilógiává nyújtotta. S bár a Skagboys megfilmesítés nélkül nem tudja felülmúlni a Trainspotting közönségsikerét, mégis örülök, hogy még egyszer – valószínűleg utoljára – Welsh ásót ragadott és elénk lapátolta a föld alól ezeket a skót férgeket, akik valaha ugyanolyan emberek voltak, mint te meg én.