Nevezték már posztmodern puzzle-nek, irodalmi játéknak és sok ehhez hasonlónak a Ha egy téli éjszakán egy utazót. A 20. századi olasz irodalom zsenije, Italo Calvino munkája mégsem szimpla bűvészmutatvány, hanem egy nagyszerű regény, mely jelentősen hozzájárult az irodalom lehetőségeinek tágulásához. Az itthon legendásan ritka könyv idei újrakiadásával méltó módon térhet vissza a polcokra.
Kezdő és lelkes, világirodalomért rajongó bölcsészkarosként hamar ráleltem szűkebb érdeklődési körömre az amerikai irodalom remekműveit lapozgatva, két nem észak-amerikai szerző viszont így is hamar kitüntetett helyet foglalt el Barth, Thompson, Kesey és társaik mellett: az argentin Julio Cortázar és az olasz Italo Calvino. Míg előbbi borzongatóan okos novelláinak (Az összefüggő parkok, Kirké), utóbbi egy nagyszerű regényének köszönhetően tagja kis Hall of Fame-emnek: a Ha egy téli éjszakán egy utazóval egy olyan regény kerül az ember kezébe, melyhez hasonlóval – jó eséllyel – még sose találkozott.
A második világháború utáni regényirodalomba berobbanó Calvino regénye ugyanis nem valódi könyv, és legfőképp nem hagyományos történet. Metaregénynek szokás az ilyet nevezni: noha a mondatok és bekezdések ott állnak glédába rendezve előttünk, mégis úgy érezzük: mintha a szerző ott állna mögöttünk, ismerve minden gondolatunkat. A Ha egy téli éjszakán egy utazóban fejezetről fejezetre szinte összefüggéstelen történetekkel találkozunk, melyeket metaszinten mi rakunk össze, miközben valódi Olvasóvá, betűk között létező entitássá válunk. Mintha két szint között mászkálnánk: egyrészt mintha mi alkotnánk meg egyrészt fejezetről fejezetre a történetet, másrészt pedig olvasója által – általunk – létrehoznánk magát a regényt. Ezért is kezdődik ezzel a rendhagyó, első pillanattól kifelé utaló mondattal a regény: “Italo Calvino új regényét, a Ha egy téli éjszakán egy utazót kezded olvasni.” Sőt, a továbbiakban nem restell instruálni, vezérelni a szöveg: “Engedd el magad. Szedd össze magad. Szaműzzél most minden egyéb gondolatot.”
Italo Calvino és Jorge Luis Borges
A regény idehaza kultikus státuszához hozzájárult az is, hogy a ’85-ös, Modern Könyvtár szocreál téglaszínében kiadott első széria gyakorlatilag évek óta hiánycikk még a legtörekvőbb antikváriumokban is: nem egyszer jártam végig én is hiába a Múzeum körút kapualjait, épp csak ki nem röhögtek. Elolvasni is csak egy fővárosinak még épp csak nevezhető könyvtárból, nagy szerencsével lecsapva sikerült. Az Európa Kiadó tette ezért is kiemelten hiánypótló, ráadásul a “nyerő csapaton” nem változtatva Telegdi Polgár István fordításában jelentették meg Calvino művét – a szép és letisztult, keménykötésű matéria már tényleg csak hab a tortán.
Nem is kifejezetten az olasz irodalom szerelmeseinek, az Umberto Ecot, Alessandro Bariccot sűrűn lapozgatóknak ajánlanám a Ha egy téli éjszakán egy utazót olvasásra. Hiszen éppen az a szép és izgalmas benne, hogy kortól, nemtől, származástól függetlenül ugyanúgy szól mindenkihez, aki valaha úgy érezte egy könyv olvasása közben, hogy minden lappal egy kicsit hozzátesz életéhez, többé válik és megértőbbé a világgal szemben. Italo Calvino valami egyetemeset hozott létre, és a legkevesebb saját magaddal szemben, kedves Olvasó, hogy megfontolod ezen sorok írójának ajánlását, és másnap, egy könyvkereskedés előtt elmenve megfontolod a Ha egy téli éjszakán egy utazó beszerzését.