Bevallom, hogy a művész életművét annyira nem ismerem; pár dolgát hallgattam csak, de azokat sem tüzetesebben. Nem azért, mert nem tetszettek, hanem mert egyszerűen sosem jutottam el odáig. A könyv viszont így is nagyon érdekelt.

Azonban nem olvastam végig. Sőt, a közepéig sem jutottam el benne. Több alapvető problémát is érzek ezzel a kiadvánnyal kapcsolatban, amik számomra teljesen élvezhetetlenné tették a fejezeteket. Korábban nem sok életrajzi könyvvel volt dolgom, így nem vagyok biztos abban, hogy ez a könyv gyengéje, vagy a stílus velejárója, de egyszerűen idegbajt kaptam attól, hogy valahányszor belekezd a szerző egy történetbe, azt lépten-nyomon különféle interjúkból kivágott egy-kétmondatos szövegrészletekkel akasztja meg. Az első harminc, vagy negyven oldalban ez a jelenség már-már olyan mértékben van jelen, hogy minden öt mondatra jut egy ilyen közbevágás, minek eredményeként olvashatatlanná válik az egész könyv. Ráadásul sokszor tök jelentéktelen szereplők szólalnak meg, akiknek a szövegeit nyugodtan bele lehetett volna fogalmazni a könyvbe, elkerülve a folyamatos megakadást.

A fordítással sem vagyok teljesen elégedett. A fordító olykor mondatonként váltogatja az elbeszélésmód múlt és jelen idejét, mintha nem tudná eldönteni, hogy melyik mellett tartson ki. Pedig nekem aztán édes mindegy lenne, de ez a köztes megoldás nagyon idegesítő. Egyébként Chet Baker élete érdekes, de csak annyira, mint bármelyik híresebb jazz zenészé. Nagy tehetség volt fura háttérrel, akit aztán tönkretett a siker, a drogok és a pia háromszöge. Vannak érdekes sztorik a könyvben (legalábbis, ameddig eljutottam), és mindig azok a dolgok szórakoztattak leginkább, amelyek a leghétköznapibbnak tűntek. Azokban a jelenetekben volt ugyanis igazi különc, vagy csodabogár Baker. Sajnos azonban nem találtam ezekből annyit, hogy szemet hunyjak a fentebb említett hibák mellett, és befejezzem a könyvet.