A Mocskos melóról szóló cikk kommentjei közt már felbukkant, aztán az Agave Könyvek kedvességeként hozzám is eljutott Christopher Moore korábbi alkotása, a Biff evangéliuma (aki Jézus gyerekkori haverja volt) címet viselő könyv. Hiánypótló műről van szó, ugyanis azt a terjedelmes lyukat kívánja befoltozni, ami Jézus életéből hiányzik. A Biblia csínján bánik a Messiás sorsával. Máté, Márk, Lukács és János a betlehemi jászol és a Golgotán álló kereszt között 33 évet bíz az érdeklődők fantáziájára (egyetlen epizódtól, a 12 évesen zsinagógában tanító Megváltótól eltekintve). Ki lehetne a legjobb szócső a feladatra, mint Krisztus legjobb, gyerekkori barátja? Lévi, akit Biffnek hívtak megkapja a feladatot. A kérdés csupán az, hogyan birkózott meg vele.
Honnan indulunk? Biff rezurrekciója a kiinduló pont. Majd’ kétezer évig (pontosan ezerkilencszázhatvankilenc esztendeig) várt arra, hogy eljöjjön a barátja által hirdetett ország, ahol a kegyelem alap, a nyugalom pedig magától értetődő. Ehelyett a balfék Raziel angyal elrángatja New Yorkba. Miközben a szárnyas pizzát majszolva csüng a tévén, Biff elmeséli a mennyei barátság történetét. Mert ez a könyv valójában a barátságról szól.
Hol járunk? Biff kalauzolásában megismerjük Isten fia, Józsua gyermek- és kamaszkorát. Az útkeresést, amelynek során mindketten tanulnak. Mástól és egymástól egyaránt. Közelebb kerülünk az 1. századhoz, a korabeli történelemhez. Velük tartunk Boldizsárhoz, Menyhérthez és Gáspárhoz. Emberibbé lesz a nagy tanítók egyike, akinek ugyanúgy számtalan kísértéssel és kétellyel kellett megküzdenie, mint bárki másnak.
Meddig megyünk el? Moore-ról bármit lehet állítani, csak azt nem, hogy gátat szabna a fantáziájának és a humornak. Térben majdnem megkerüljük két hősünkkel a Kínai Nagyfalat, időben vannak korlátaink (Jézust ugyanúgy 33 évesen szegezik fel a keresztre), de a vicces találgatások határtalanok. Biztosan sokan lesznek hitükben sértve, ha elolvassák a könyvet, pedig nem szabadna, hogy ez történjen!
A kíméletlen és alapos kutatómunka során felállított makett akár igaz is lehetne, de nem ez a lényeg! Sokkal inkább az a szeretet, ahogyan az író viszonyul szereplőihez. Továbbra is azt mondom, hogy a regény leginkább egy olyan barátságról szól, ami nem ismert lehetetlent. Inkább irigykedjünk, semmint kavicsokat keressünk a szerző megkövezésére! Humánusságból jeles, az isteni vetület helyességét meg hagyjuk meg azoknak, akik a halál utáni jövőt várva élik a jelenüket.
Linkek:
Kapcsolódó cikk: