A John le Carré álnévvel híressé vált David Cornwell jövőre lesz ötven éve az írói pályán, ezalatt huszonkét kémregényt írt, melyekben az amerikai popkultúra tradícióinak hátat fordítva, mindennemű drámai feszültségkeltés, csavar és izgalomfokozó nélkülözésével ábrázolta világunk legnagyobb hírszerzési szolgálatainak esélytelen és véget nem érő harcát a szervezett bűnözéssel szemben. Első könyvei a korszellemnek megfelelően a hidegháború aktuálpolitikai kérdéseinek feszegetésére épültek. Az 1963-as A kém, aki bejött a hidegről című művének lehengerlő irodalmi sikere – mára örökzöldként beszélnek róla a stílus szakértői és szerelmesei egyaránt – lehetővé tette, hogy Cornwell a továbbiakban csak az írásnak szentelje az életét. Azóta a művei témájukban kiszélesedtek, Németország után egyre többször került elő a szovjet, majd orosz politikai és maffiaközpontú bűnözés, ami mellett Dél-Amerika és Afrika is szolgált már a cselekmények helyszínéül.

A legújabb, A mi emberünk című regénye a nemzetközi megjelenés után két hónappal érkezett meg a magyar piacra, és az orosz maffiaháborút és pénzmosást állítja középpontba. A főszereplői egy jómódban céltalanul tengődő, életunt brit pár, akiket Antigua-i nyaralásuk során környékez meg egy orosz üzletember, akiről később kiderül, hogy a világ egyik legnagyobb pénzmosója, és legjobb barátjának lemészárlása után szinte bármit megtenne, hogy mentse saját és családja bőrét. A könyv lényegében arról szól, hogy miként használja fel az orosz bűnöző közvetítőként a nyaraló párt, hogy felvegye a kapcsolatot a brit hírszerzéssel, olyan információk kiteregetését felajánlva, amik a rivális orosz gengszterbandák harcain túlmenően a nemzetközi politikai színtérig tartalmaznak fontos neveket és korrupt üzelmeket.

A történetben lévő nézőpontváltások elképesztően lebilincselővé teszik a könyvet. A hétköznapi pár üres fecsegéseit tartalmazó részek, a hírszerzés kemény, lényegretörő ábrázolása és az érzelmektől könnybe lábadó orosz narratíva úgy teszi izgalmassá a jeleneteket, hogy azokban gyakorlatilag semmi váratlan nem történik. Az eddigi kötetekhez hasonlóan most sem a történetvezetés és a végkifejlet hangsúlyos, hanem ahogy Cornwell fejezetről fejezetre bemutat egy olyan bűnös és korrupt világot, ami tulajdonképpen mindig is a szemünk előtt volt, csak eddig nem vettük észre. A mi emberünkben fokozatosan látunk egyre többet és többet a globális pénzmosás működéséről, és a végére kiderül, hogy valójában tényleg csak egy hajszálnyi különbség van a szellemi bűnözők és a hidegvérű bérgyilkosok közt. Ezt a különbséget azonban nagyon nehéz érzékelni, így az olvasó folyton magára van utalva, aminél ijesztőbb helyzetet elképzelni sem lehetne. Cornwell legújabb regénye ismét letehetetlen, egyszerre kellemes és hátborzongató társ a hideg téli estéken.