Ha valaki részt vesz a közoktatásban, vannak könyvek, amelyek elolvasását nem kerülheti el. Na jó, a kötelező olvasmányokat is el lehet lazsálni, de zanzásítva biztos, hogy mindenki ismeri a sztorijukat: kis srác feláldozza magát a grundért, miután árulónak hiszik; kitartó várvédők elűzik a túlerőben levő lófarkasokat satöbbi. Időről-időre azonban jelennek meg kortárs művek, amiknek helyük lenne egy formálható értékrendű középiskolás tanmenetében. Például Nick Hornby Betoncsók című regényét én felvésném az Ajánlott irodalom gimnazistáknak listára. Nagybetűkkel.
Hornby 2008-as könyvében ugyanis számtalan olyan összetevő van, ami miatt egy 16-18 éves emberkezdemény élvezni és értékelni tudja az olvasottakat. A főhős, Sam például éppen ebben az életszakaszban van. Emellett a nyelvezet is reális, semmi nyögve nyelés, semmi fennakadás. Csont nélkül hihető minden szófordulat. A tinédzserek környezethez való viszonyulása nem túlmisztifikált, nem túlidealizált. Szóval élet ohne szirup. Persze, az idősebb korosztályhoz tartozó olvasók sincsenek kizárva. Én például többször elmosolyodtam, amikor Sam az én tizenpár évvel korábbi megállapításomra jutott, vagy éppen hasonlóan döntött vagy nem döntött egy hétköznapi szituációban.
Így viszont fennáll az eshetőség, hogy egy unalmas tinikönyvet propagálok éppen a kötelezők közé. Valami rendkívülinek csak kell történnie a Betoncsókban, hogy kiemelkedjen a szürkeségből. És mi az, amitől egy 16 éves fiatal a leginkább tart? Bizony, a “nehogy véletlenül becsússzon egy gyerek” élethelyzettől. De ettől még mindig lehetne tucatírás. Filmből se egy jött ki mostanában, amiben a korai gyermekáldás áll a középpontban. Akkor mitől működik mégis?
Nem Tony Hawk életnagyságú poszterétől és néha sületlennek tűnő tanácsaitól – amiket igazából Sam idéz magának a világhírű deszkás önéletrajzi könyvéből -, nem az általa “szervezett” jövőbetekintésektől. Hanem attól a szemlélettől, ami átsüt a sorok között: lehet, hogy hibázol, és fáj (mint egy rosszul sikerült McTwist után), de ha szembenézel ezekkel a hibákkal, akkor fel tudsz állni, és tovább tudsz lépni. Csak nem ilyen szájbarágósan, természetesen. Egy szó mint száz, nálam működött a kémia.
Linkek: