Alkoholista negyvenesek, elvált szülők, útjukat kereső fiatalok és út nélkül vándorló öregek – szenvtelen pillanatfelvételek a késő huszadik századi, jövő nélküli amerikai középpolgárokról. Raymond Carver végre megint a magyar olvasóközönség előtt, eddigi egyetlen, rég kiadott novellaválogatása után.
Az 1988-ban elhunyt prózaíró munkáit olvasni olyan, mint eltéveszteni a házszámot. Saját otthonunk helyett véletlenül egy idegen család ajtaját nyitjuk ki, és néhány perces szemlélődés után megilletődve továbbállunk. Hogy kik ezek az emberek, és miért marják egymást, nem tudjuk – az erős whiskyszag és a vastag dohányfüst biztos csupán. Carver figurái e két esszenciális kellék bűvkörében tengetik eseménytelen mindennapjaikat, és próbálják élményeiket, érzéseiket megosztani egymással. A párbeszédek rövidek és közhelyesek, mindenféle kommunikációs kísérlet csak önmaga farkába harap. A konfliktusoknak nem létezik feloldása, sőt leginkább maga a konfliktus sem létezik, legfeljebb az olvasóban fogalmazódik meg, a modellszerű szereplők tudat nélkül cselekszenek.
A rendkívül letisztult, szigorúan a lényegre szorítkozó fogalmazásmód, a gyakran fordulat nélküli történetek és a drámai erőtől megtisztított emberi sorsok megalkotójaként Carver a huszadik századi amerikai minimalizmus egyik legjelentősebb képviselőjévé vált. Jóllehet, ifjú éveiben csupán elfoglaltsága miatt kényszerült a leltárszerű, tömör írásmódra, személytelen, tárgyilagos stílusát gyakorlatilag élete végéig megtartotta. Hősei majdnem mindig alkoholisták (ahogy sokáig ő maga is), rögeszmés őrültek vagy folyamatos feszültségben élő, lecsúszott kisvárosi emberek, akik elvesztették az életük feletti kontrollt. Boldogtalanok, méghozzá menthetetlenül, kortól és nemtől függetlenül azok.
Az első magyar nyelvű Carver-kötet 1997-ben látott napvilágot, ám kis példányszámú megjelenésének betudhatóan csak kevés olvasóhoz juthatott el. Carver özvegye, Tess Gallagher 2008-ban adta közzé néhai férje eredeti kéziratait, melyből eleddig sok csak a szerkesztő által megkurtított változatban létezett. A jelenleg eredetinek elfogadott verziókat egybegyűjtő amerikai kiadás (Beginners) magyar változatával indította útjára a Magvető a három részesre tervezett Carver-sorozatot – ez a Kezdők.
Az első epizódhoz nehéz olvasásra bíztató kritikát írni, ezek ugyanis nem kellemes novellák. Nem jó őket olvasni, mert összeszorítják az ember gyomrát. Carver szeme túl éles. Tintájáról mégsem mondható, hogy túl vastagon fog: szikár írásaival csendesen kopogtat az ajtón, nem dörömböl. Ha beengedjük, elmond néhány rövid történetet, aztán hangtalanul továbbáll. Esélyes, hogy nem fogunk magunkra ismerni ezekben a novellákban, és talán még a szereplők sem igaziak. De állandóvá vált, feloldhatatlan rettegésük a bennük, illetve az egymás között tátongó űr iránt utoljára talán Csehovnál volt ennyire valós.