Őszintén meg kell mondanom, hogy a túlzásba vitt reklám miatt nem éreztem kedvet ahhoz, hogy annak idején elolvassam Gerlóczy Márton első és második könyvét. Pedig érdekelt, hogy egy velem közel egykorú srác miről és hogyan ír. Aztán lassan csitult a hype, eltelt néhány év, és kíváncsi lettem, hogy hová jutott a még mindig csak 27 éves író. Saját bevallása szerint A Szabadok Testvérisége az első igazi regénye. A könyv kézhezvételekor egy dolgot már teljes bizonyossággal meg tudtam állapítani: az Ulpius nagy becsben tartja ifjú titánját.
A borító ugyanis gyönyörű és igényes. Enyhén dombornyomott, és elsőre belövi a regény atmoszféráját. Bár itt meg is állnék egy kicsit. A tengeri kalandokról szóló könyvek képe képes félrevinni: az olvasás során nem mindig sikerült azt éreznem, hogy a történet napjainkban jászódik. Pedig ez a mű legnagyobb erőssége. Egy mára atavisztikussá vált jelenség modernkori környezetbe helyezése. Lásd még: atomkori kalózkodás!
Maga a könyv már a nyílt vízen kezdődik, de a sztori korábbról ered. Adott néhány jóbarát, akik a társadalom és annak elvárásai elől egy álomba menekülnek. Konkrétan egy Libertad nevű vitorlásra, amivel űzik-hajtják a szabadságot, de valójában magukra zárják börtönük ajtaját. 
Gilbert leírásából ismerjük meg az utat, amit az első kubai látogatástól a bangkoki lezárásig járnak be a hétköznapoktól szabadulni próbáló srácok. Eleinte még minden szép és jó, de az utazáshoz pénz kell, amit legegyszerűbben rablással lehet megszerezni. És ha egy lavina elindul, akkor kevés dolog állhatja útját. Útlevélhamisítás, embercsempészet, gyilkosság. A szárazföldi és tengeri alvilág svédasztaláról válogat a szerző. A cselekmény – nem zavaróan – két idősíkon hullámzik. Az egyik maga az írás pillanata, a másik az addig megtett útra való visszaemlékezés.
Gyenge pontja a könyvnek, hogy a jellemfejlődések valahogy nem mindig életszerűek. Bár én nem mentem keresztül hasonló megpróbáltatásokon, mint a Szabadok Testvériségének vérszerződéses tagjai, azért azt gondolnám, hogy ennél súlyosabban érint egy fiatalemberekből álló csapatot mindaz, amit együtt átélnek. A főhős/naplóvezető Gilbert sem lóg ki ebből a sorból, bár nála azért észrevehetők a változás jelei. A könyv végére rájön, hogy azért kellett világot látnia, hogy hazatérhessen. De ezt már csak sejti az olvasó, hiszen a napló csak a tengereken és óceánokon átélt kalandokat hívatott megmutatni.
Összességében első igazi regénynek kitűnő munka. Jól és élvezhetően van megírva szinte minden sora. Csak megint előjött a hosszabb kiadványoknál szokásos para: az utolsó száz oldalra elfáradt a korrektor, megsokszorozva ezzel az addig csak elvétve akadó hibákat.
Linkek: