A szerteágazó mini-események Jenny nagymama 75. születésnapja köré csoportosulnak. A lánya – s egyben a könyv egyik főszereplője – Siri elhatározza, hogy a családtagok tiltakozása ellenére fergeteges szülinapi partit szervez az anyjának. El is jön mindenki, az ünnepség mégis felemásan sikerül, hála a sok szesznek és Jenny húsz éve lappangó, majd most újra felszínre bukó alkoholizmusának. Az igazi tragédiára azonban csak másnap derül fény: a család bébiszittere, Mille nyomtalanul eltűnik. A holttestét két év múlva találja meg az erdőben három kisfiú. Ki ölte meg, miért ölte meg, ki látta őt utoljára, kinek milyen viszonya volt a gyönyörű lánnyal… az egyre sokasodó kérdések erős krimiszínezetet, és ennélfogva jóleső lendületet is adnak a stagnálásra egyébként igencsak hajlamos regénynek. A hangsúly mégsem a bűntény felderítésére kerül, hanem a kis család hétköznapjait beárnyékoló problémákra. Miért vágja le a 13 éves Alma a tanárnője haját? Miért nem képes Jon már évek óta elkészíteni regénytrilógiája utolsó kötetét? És miért csalja meg a feleségét olyan nőkkel, akiktől voltaképpen undorodik?

Az intim családi élet kellemetlenségei, az emberek közötti kommunikáció képtelensége vagy akár teljes hiánya, gonoszságra és kegyetlenségre hajlamos gyerekek – nemcsak a kortárs skandináv irodalom esetében, de Linn Ullmann saját életművén belül is már ismerős, és jobbára mindig érdekes témák. A korábbi könyvekhez hasonlóan a cselekményvilág itt is szinte szilánkjaira törött, a darabok összeragasztása viszont nem jelent különösebb nehézséget, hála a kiváló ullmanni dramaturgiának. A sok nézőpont és a minden oldalon új idősíkba ugró történetszövés valójában csak néhány eseményjellegű konfliktust tartogat, melyek azonban végigvonulnak a könyv 360 oldalán, és részleges felderítetlenségük miatt ezen többnyire túl is mutatnak. A Szemem fénye sokkal inkább a viharos érzelemvilágtól válik sűrű és felkavaró olvasmánnyá, mely a kellemetlen kérdéseket csak újabbakkal és talán még kellemetlenebbekkel tudja megválaszolni.

Ullmann könyvei a súlyos témák ellenére olykor mégis át-átcsúsznak a könnyebben fogyasztható lektűr területére, ami ez esetben erős pozitívum: megmenti az írónőt attól, hogy túl komolyan vegye saját magát. Szereplői jellemét különben sem dolgozza ki túl aprólékosan, inkább típusokról mesél (egyébként legtöbbször ugyanazokról). Regényeiben a gyerekek mindig gyanúsak és mogorvák, a férfiak mindig szánalmasak és életképtelenek, a nők pedig saját rossz döntéseik áldozatai, akik senkire sem számíthatnak. Ullmann ember- és világképe sokszínűnek éppenséggel nem mondható, de a saját perspektíváján belül többnyire erős, izgalmas és ridegségükkel együtt is szép történeteket ír – a Szemem fénye is ilyen. Pár év múlva valószínűleg nem fogunk rá emlékezni, de ha újra elővesszük, épp annyira élvezetes olvasmány lehet, mint most.

Kapcsolódó cikkek:

• Elkopni az életből – új skandináv könyvek
• Bús férfiak panaszai – új skandináv könyvek
• Tore Renberg: Mégis van apám
• Andri Snær Magnason: LoveStar

Linkek:

• Linn Ullmann: Szemem fénye a Scolar kiadó honlapján
• Linn Ullmann: Szemem fénye a moly.hu-n