Havas “Mindenvoltammár” Henrik tudja, mi kell a népnek. Botrány és cirkusz! Ha ez a kettő adott, akkor dől a lé. Ha pedig dől a lé, akkor kit érdekel, hogy van-e értelme annak, amit csinál az ember. Már ott sejteni lehet, hogy a Méhkirálynő című nyomdatermék célja az üzlet, amikor az első oldalakat átlapozzuk. “Az a személy, akivel a szerző kb. húszórányi magnófelvételt készített, nem volt hajlandó a nevét adni a történetéhez (…) Az olvasó nem ismerheti föl a szereplőket, hiszen a szerző (…) megváltoztatta a nevüket…” Ekkor becsukjuk a könyvet, és a borítón azt látjuk alcímként, hogy Kelemen Anna története, valamint Annácska erotikusan nyíló ajkait is megcsodálhatjuk. A módosítás nélkül leközölt részben feltűnik Fábry Sándor és Ralf Schumacher, a könyvben pedig Martin Gore. Nevek, amik el tudnak adni bármit.

Hogy valójában mi is ez a könyv? Kelemen “Mindenkinekmegvoltammár” Anna mélymerülése saját lelkivilágába. Nagy levegő nem kellett hozzá, ugyanis elég sekélyes. Hozzáteszem, hogy az azért becsülendő, hogy Annácska megvalósította fiatalkori álmát. Az lett belőle, ami mindig is lenni szeretett volna. Kurva. Ráadásul a drágábbik fajtából. A szóhasználatért én kérek elnézést, de ha ő ezt mondja magáról, akkor hogyan írhatnám én azt, hogy luxusprosti? Havas meg megint jó időben volt, jó helyen. A mi legnagyobb bánatunkra…

Botránykönyvnek egyébként elég sovány a cucc. Van benne ugyan dugás, szopás, drog, hányás, depresszió, abortusz, sebes csukló meg viszkető csikló, de hiányzik az összefüggés és az értelem. Bár azt például megtudhatjuk belőle, hogy a skizofrének azok, akik rettegnek attól, hogy elkapják őket. Szegény paranoiások ettől tudathasadást fognak kapni, az tuti. De azért ebben a könyvben is van valami jó: kölcsön lehet adni – mások bosszantására.