Elindult egy folyamat a magyar közéletben, ami megállíthatatlannak látszik, és nem biztos, hogy minden esetben üdvözlendő: egyre több véleményformáló celebritás érzi úgy, hogy papírra kell vetni valamit, bármit, akármit. Jó esetben az illetőnek legalább érzéke van az íráshoz. Kevésbé jó esetben egy szerkesztő segítségével állítja össze a terméket(!), a legrosszabb esetben pedig a fákat sajnáljuk, amiért egy-egy könyv miatt papírgyártási alapanyaggá minősítették őket. Verebes István bemutatkozó regénye, az Ornél az első kategóriába esik ugyan, de ez a ziccer azért nyugodtan kimaradhatott volna. El is mondom, hogy miért.
Eleinte jópofa dolognak tűnik az a fajta történetvezetés, hogy az író kvázi tanácsokat ad saját magának, hogy mit és hogyan írjon le. Néha dorgál, máskor lelkesít; egyszer tanácstalan, másszor céltudatos a sztori fonalának gombolyításával kapcsolatban. Aztán lassan rádöbben az olvasó, hogy ez nem ér véget a set-up elkészítésénél. Az összes, hatvanévesen is könnyen olvasható betűmérettel és sorközzel, kilométernyi margóval rendelkező oldalon ezt találjuk.
Egyébként maga a könyv alapját képező szituáció rendelkezik potenciállal, ahogyan a szerző is rálátással, hiszen egy teljesen hétköznapi ember celebbé manifesztálódását, majd “törvényszerű” bukását követhetjük nyomon Verebes István, illetve regénybeli aliasza, Pók Iván
szemüvegén keresztül. Természetesnek vehetnénk az egyértelműnek tűnő párhuzamokat a magyar sztárvilág létező szereplőivel (Ornél álla Jáksó Lászlóéval cseng össze, Köles pedig nyilván Árpa Attilát takarja), de ha nem vagyunk kellően bennfentesek és/vagy celebügyileg tájékozottak, akkor inkább zavaró, hogy minden név mögött valaki mást kellene sejtenünk.
De térjünk vissza ahhoz a bizonyos potenciálhoz! A sztárrá válás valószínűleg minden valamirevaló ember fejében megfordult már, így az Ornél egyfajta receptkönyv is lehetne. A sztárrá válással járó erkölcsi torzulások valószínűleg tényleg érdekesek és látványosak, de ezerszer láttuk már, hogy a túlzás csak bizonyos műfajoknál működik. A sztárrá válás folyamata valószínűleg sokszor végződik a süllyesztő környékén, de ha már eljutunk a humánkukához, akkor két oldalnál talán több is szólhatna erről. A végső csavar pedig nagyon erőtlen. Jelesül az, hogy már senki sem tudja, hogy Verebes vagy Pók írta-e meg a történetet.
A legnagyobb meglepetés azonban a záró írásjel után következik: előkészületben van Verebes István második regénye, a Maya, ahol ismét Pók Iván a valódi főszereplő. Majd ha elfogy az oxigén, sírhatunk a fák miatt…
Linkek: