Az Agave kiadó huszadik Philip K. Dick-könyve az Isteni inváziók után egy újabb önéletrajzi/elemző kötet, és lényegében pont azt hozza, amit látatlanban elvárhattunk tőle. A függők és fanatikusok természetesen most is előnyben vannak, azonban a Csúszkáló valóságok olyan részekkel is rendelkezik, amelyeket olvasva a kevésbé szakavatott olvasók is jól kikapcsolódhatnak.
Philip K. Dickről már nagyon nehéz újat mondani. Sokszor és sokféleképpen értekeztünk a műveiről, még egy szubjektív best of-listát is összeállítottunk, tehát tényleg nem maradt nagyon más hátra, mint olvasni az életművet, és csodálni a múlt század egyik legnagyobb sci-fi írójának elméjét. Valószínűleg az Agave is nehéz helyzetben van már a megjelentetéseket illetően, hiszen 2003 óta tizenkilenc könyvet adtak ki az 1982-ben elhunyt írótól, így most, a huszadik darabbal érkező jubileummal időszerűnek tűnt egy újabb életrajzi könyv bevállalása, ami az Istenek inváziója nehézségét még akár jól ki is egyensúlyozhatta volna.
A hasonlóan agyas, Csúszkáló valóságok címmel napvilágot látott összeállítás a szó szoros értelmében válogatás, több nagyobb fejezeten keresztül fókuszál különböző témákra, melyek lehetnek ötvenoldalas esszék, de akár pársoros firkantások is. Az Isteni inváziókkal szemben itt minden írás Dick tollából ered, vannak önéletrajzi témájúak és a sci-fit mint stílust taglalóak, de a gyűjtemény második felét lényegében kifejezetten hosszú és a mi “egyszerű” fejünkkel sokszor követhetetlen esszék teszik ki. Utóbbiakban mutatkozik meg leginkább, hogy Dick miért tudott megannyi zseniális regényt írni: rengeteget foglalkozik az ember és gép közti határvonal megismerésével, a saját szabadságunk keresésével és a valóság meghatározásával, sokszor olyan, akár többoldalasra is elnyúló gondolatmenetek felvetésével és levezetésével, hogy a fonalat gyakorlatilag pár sor után elveszíthetjük végleg. Emiatt a Csúszkáló valóságok jórészt megint a keményvonalas Dick-rajongóknak fog csak tetszeni; akiben nincs meg a fanatizmus, illetve nem olvasott az írótól legalább tíz regényt, az jobb, ha neki se fut a gyűjteménynek.
Az ismerkedők és hardcore arcok közt elhelyezkedő alkalmi fogyasztók viszont nyugodtan adhatnak egy esélyt a Csúszkáló valóságoknak, ugyanis az első kétszáz oldal meglepően könnyed hangvételű, és Dicket emberként ábrázolja. Ha lehetett volna blogolni már ötven évvel ezelőtt is, Dick valószínűleg az egyik legmeghökkentőbb figura lett volna, ugyanis sokszor annyira előbújik belőle a szerethető csodabogár, a kedves geek, hogy kifejezetten élvezetes a különféle regényeihez írt bevezetőit, rövidebb elmélkedéseit, illetve a sanyarú sorsú életének áttekintéseit átböngészni. Még akkor is, ha bizonyos dolgokat túlságosan sokszor elismétel.