A Szabad Albemuth Rádióról, amit mindjárt az elején tudni és tisztázni érdemes, hogy Philip K. Dick munkásságának vége felé született, elindítva egy olyan utolsó írói szakaszt, amelyben új lendületet és fordulatot vettek írásai. Ezzel együtt alapvetően kétféleképpen lehet hozzáállni: egyrészt vizsgálhatjuk egy teljesen különálló könyvként, olyan szemmel, ami soha nem látott még PKD írást; másrészt szemlélhetjük a teljes életmű, -pálya és -út részeként. Az utóbbi ugyan egyértelműen sokkal izgalmasabb, mert rengeteg összefüggésben lehet vizsgálni a könyvet, és ezek adják meg az igazi ízét, de nem akarom eltántorítani az egyszeri érdeklődőket sem, úgyhogy először arról írnék röviden, hogy milyen könyv önmagában a Szabad Albemuth Rádió, aztán egy kicsit mögé nézünk a sztorinak.

Tehát, aki soha nem hallott még PKD-ről, és ez az első könyv, amit a kezében tart, annak egy érdekes történelmi utazásban lesz része a ’60-as, ’70-es évek Amerikájába, és soha nem tudhatja, hol a határ a valós történelem egy szubjektív megélése és Dick fantáziavilága között. Belülről nézhetjük végig, hogyan bomlasztották a végsőkig a bizalmat, a társadalmi összetartást a gyakran fiktív belső ellenségek ellen hirdetett háborúk, mint a kommunista eszmék elleni boszorkányüldözés. A történetet két barát életén keresztül láthatjuk, akik közül hol az egyik, hol a másik bőrébe bújva nézzük, hogyan próbálja őket csőbe húzni és kiiktatni a nemzeti téglahadsereg. Mindeközben a sztoriba keveredik egy műholdon keresztül kommunikáló idegen entitás (talán maga Isten?), aki arra ösztönzi azokat, akiket elér, így a két barát egyikét is, hogy szálljon szembe az USA-t hatalmában tartó zsarnokkal. A harc azonban nem könnyű, a nagy testvér mindig figyel, és a természetfeletti események sora egyre furább helyzeteket hoz.

Aztán ahogy próbálunk az egykönyves szemléletről az életművi áttekintés felé nyitni, úgy kell újrafogalmaznom az előző bekezdés szinte összes mondatát. Talán a legfontosabb háttérinfó, hogy a Szabad Albemuth Rádió 1976-ban született, és az első regény volt, amit Dick az isteni jelenésként megélt 1974-es, metafizikus élményei után írt. Az agyába világító rózsaszín fény, ami végtelen tudást és felismerést hozott (figyeljünk, ez most az életrajzi rész, nem a könyv!) sok mindent megváltoztatott, és az ezzel járó gondolatok beindítottak bizonyos folyamatokat, amelyeket már csak egyes szám első személyben, megélt élményként tudott megírni. Ebben van mondjuk egy jó adag bevállalás, hogy az embert konkrétan őrültnek nézik, de legalább egy írónál ez nem annyira meglepő.

A Szabad Albemuth-ba először helyezi tehát önéletrajzi szereplőként saját magát, és ezáltal először jelenik meg saját maga mint tudathasadásos karakter. Az osztott személyiségek mondjuk kedvelt szereplői (illusztris példával lásd a Kamera által homályosan-ban), de az biztos, hogy először vett ez akkora méretet, hogy egy egész regényt szentel a váltott nézőpontnak, ahol (és talán nem árulok el nagy titkot az egyszeri de figyelmes olvasónak) mindkettő ő maga. Ezek a váltott szerepek egyébként stílusgyakorlatként akár külön is példálózhatóak, mert Dick gyönyörűen oldotta meg a váltást, ahogy egy mondat még az egyik szereplő agyában kezd megfogalmazódni, de már a másikéban fejeződik be. Olyan írói kvalitásról tesz bizonyosságot, amit igazán csak erre a korszakára ért el, de itt látszik, hogy már fürdőzik benne, és a könnyedség szabadságával éli ki magát. Ezzel együtt a megszokott sablonok és néha már erőltetetten sci-fi helyett egy szabadabb, mesélő stílusra vált, ami nagy fellélegzés lehet azoknak, akik sok művét olvasták már.

A másik fontos vetülete a könyvnek, hogy az itt megnevezett Valisszal (aki a saját kozmológiájában többé-kevésbé istent, vagy legalábbis egy istenszerű tulajdonságokkal rendelkező idegen entitást jelent) indul be a teofán jelenség feldolgozásából fakadó metafizikus agymenések legelborultabb időszaka. A Szabad Albemuth összegyűjti az alapvető gondolatait az író elképesztő agyszüleményeinek, és kiválóan megágyaz a két évvel később érkező Valisnak, ami talán nem csak szerintem teszi fel a pontot a teljes munkásságát jelentő, nagy i betűre. Azonban amennyire nehéz, fajsúlyos olvasmány a Valis, annyira könnyen követhető és nyelviségében is inkább könnyed a Szabad Albemuth.

Hogy végül is értékelhető-e önálló, jó írásként ez a könyv, vagy csak egy nagy egész részeként, netán előzményregényként érdemes foglalkozni vele? Azt mondom, is-is, de leginkább három verzióban lehet felfogni. Különállva egy érdekes, kicsit szemöldökráncoló, de mindenképp beszippantó olvasmány; előzményként egy kiváló definíciógyűjteménye Philip K. Dick világának és kreált elméleteinek, és így bárki bemelegíthet, aki aztán bevállalja a mélyrepülést; összéletművi szinten pedig mindenképp a legizgalmasabb tekinteni, és mint ilyen, egy nagyszerű darab.

Utóirat gyanánt, gondoltam, összeállítok egy rövid listát, hogy min érdemes átrágnia magát annak, aki úgy gondolja, szívesen felszállna PKD hullámvasútjára. Megírásuk időrendjében például így:

1. Figyel az ég
2. Az ember a fellegvárban
3. Palmer Eldritch három stigmája
4. Ubik
5. Szabad Albemuth Rádió
6. Valis

Ezek között tetszés szerint beilleszthető egy Dr. Vérdíj, ha valaki egy igazi agyzúzást szeretne, vagy éppen az Alfa Hold Klánjai, ha könnyed szórakozásra fizetne be.