Nádasdy popzenész, a jobbik, tudjátok, amolyan dylani vagy cash-i értelemben. Sorok közé szorítva se nehezebb dalokat írni – éppen olyan nehéz. Vagy éppen olyan könnyű, mint ebben a kis, zsebmelengető verseskötet esetében, melynek címe Az Az Íz.
Nádasdy Ádám verseit sokan fogják érteni. Ők egy nagyon szerencsés többség, egy szerencsétlen kisebbséggel szemben, akiknek ezúton üzenném, hogy nincs életük, vagy ha van, akkor szánnivaló. Szóval előbbiek érezhetik azt az ízt, aminek egy vékonyka, de étcsokoládével vetekedő intenzitású kötetet szentelt költőnk. A napfény íze, a kölyökkorban kihullott fogak utáni vér íze, az első, szörnyen nyálasra sikeredett csókok íze. Könnyűek, mint a első cigaretta füstje. Aki nem érti ezeket a verseket, és unva tolja el magától őket, annak nincsen az, ami mindannyiunknak van ebben különbségekből hemzsegő világban: emlékei.
Szóval maga a gyakorlat könnyű, a léc alacsony, várjuk a versenyzőt. Az ellenfél nincs vele egy súlycsoportban, éppen ezért brilliáns megoldást várunk – és kapunk. Gyorsan repül el a hetven oldal, jarmusch-i sztorik jutnak eszünkbe a Kávé és cigarettából (kisfilmek a nagyvilágból, mondhatnám így is), néha elsül egy kósza szonettforma, mint kockacukormaradék egy jó kávéban. Aki nagy létproblémákra akar választ kapni, hoppon is marad, meg nem is: ez nem a nagy válaszok kötete, Nádasdytól csak attitűdökről lehet tanulni. A tananyagba beleásva, belekotorva mindenki megtalálja a maga igazságát a maga kontakthibáira, feldolgozatlan élményeire, és elégedetten teszi félre csészéjét és cigarettáját.
Linkek és infók: