Nyáron újabb hiánypótló kezdeményezéssel jelentkezett az Agave: Sci-fi klasszikusok címmel sorozatot indított, aminek keretében a műfaj mára örökzölddé vált regényeit adja ki. Egyelőre két kiadványt terveznek évente – ami számomra kissé kevés -, de ha sikeres lesz a széria, akkor minden bizonnyal ez a szám nőni fog. Az idei évre két nagy klasszikus jutott: Roger Zelazny stílusdefiniáló műve, a Fény Ura, illetve A. E. van Vogttól a Nulla-A világa.
Roger Zelazny (1937-1995) a science fiction egyik legnagyobb alakja. Munkássága az ’60-as évektől jelentős, tizennégyszer jelölték Nebula-díjra (legjobb sci-fi, amit az USA-ban adtak ki) és szinten ennyiszer Hugo-díjra (legjobb sci-fi az évben): az előbbit háromszor, az utóbbit hatszor kapta meg. A Fény ura (Lord Of Light) címmel most végre magyar nyelven is megjelent regénye az egyik legfontosabb írása a műfajban; 1967 végén jelent meg, a rákövetkező évben pedig megnyerte a Hugót és számos szerző mindmáig hivatkozik erre a könyvre, ha a fiatalkori inspirációikról kell beszélniük.
A Fény ura az első komoly mű, ami keleti vallásmitológiát keresztez a science fictionnel. A cselekmény több ezer évvel az emberiség jövőjében játszódik egy telepes bolygón, aminek az első lakosai magukkal vittek minden szuperfejlett technológiát, de úgy döntöttek, hogy ezt a következő generációkkal már nem osztják meg. A Krisztus előtti időkre jellemző életszínvonalat és városokat alakítottak ki, magukat pedig kinevezték istenekké (az indiai mitológiát követve), és hol a pór nép közt járnak emberekként, hol a mennyországnak kikiáltott Égi Városban élnek fényűző életet. Ebben a világban lázad fel Sam, aki nem más, mint Sziddhártha, vagy a Démonok Megkötője, esetleg a Fény Ura, és dönt úgy, hogy segít az emberek felemelkedésén, szembe szállva mindennel és mindenkivel. A kalandjait hét fejezeten keresztül követhetjük, és persze hamar kiderül, hogy nem a folyamatos elbukásról szól itt a történet, hanem a különféle alakokban való visszatérésről, illetve hogy ez mennyiben befolyásolja, változtatja meg a főhőst a küzdelme során. Roger Zelazny regénye így több egyszerű kalandregénynél; a science fictiont, mint mélységet alkalmazva tölti meg fontos mondanivalóval a Fény Urát, ami még 2009-ben is lebilincselő olvasmány.
Nehéz elhnni, de A. E. van Vogt A Nulla-A világa című regénye (The World Of Null-A) 1945-ben született, mindazonáltal olyan az egész, mintha egy briliáns Philip K. Dick művet olvasnánk. A cselekménye nem túl bonyolult, de felettébb érdekes: valamikor a huszonhetedik század derekán vagyunk, a Földet a Játékok Gépezete irányítja, de már a galaxis java az emberek markában van. Ebben a világban talál magára Gilbert Gosseyn, akiben pár nap leforgása alatt megkérdőjeleződik minden magáról alkotott nézete, mikor kiderül, hogy ő nem is az, akinek valójában hiszi magát. Aztán egyszer csak lelövik, de egy másik testben mégis visszatér, és már a Vénuszon van, miközben egyre inkább azon kapja magát, hogy ő a többször feláldozható paraszt egy intergalaktikus sakkjátszmában, és bizony: neki kéne eldöntenie a mérkőzést.
A. E. van Vogt csavart csavarra halmozva sziporkáz a regényben, ami többnyire az emberiség hatvan-hetven évvel ezelőtti – és ma már igencsak gyerekesnek tűnő – futurisztikus utópiáját eleveníti meg kétszáz oldal erejéig. Mindazonáltal figyelmeztet is: a szereplők és a cselekmény meglehetősen hasonlít az akkori világháborús történésekre, és persze megjelenik a jövő nagy ellensége is. A végeredmény nem annyira paranoiás, mint egy Philip K. Dick regényben, de egyértelműen alapot szolgált az Ubik és a Figyel az ég szerzőjének a regényeihez.
Linkek: