Nem éppen vidám felütéssel indul ez a vidámnak tűnő könyvecske. Az első oldalakon Charlie, egy 15 éves outsider srác elmondja, hogy nemrég meghalt a legjobb barátja – az egyetlen barátja – így most egyedül maradt a sulis nyűgökkel, a családi cécóval, nemlétező nőügyeivel, vagyis cakumpak a kamaszkorral. Mit tehetne hát? Írhatna például blogot, de a történet a ’90-es években játszódik. Marad az offline megoldás: elkezd leveleket körmölni egy “kedves barátjának”, aki mindvégig személytelen marad, szóval akár mi is lehetünk.

Miről szólnak a levelek? Eleinte tulajdonképpen semmi különösről, semmi fontosról. Pont ez ad sajátos bájt Stephen Chbosky regényének. Charlie csapong, mindenféléről ír, ami épp eszébe jut: zene, könyvek, kaják, szülők, osztálytársak, sport, maszturbálás… Minden egyformán említésre méltó és izgalmas – szerencsére nekünk, olvasóknak is. Suta, esetlen, mégsem szándékoltan béna tőmondatokkal ismerjük meg emberünket, akiről hamar bebizonyosodik, hogy cseppet sem akkora lúzer, mint amekkorának szeretné hinni magát. Itt van például egy irodalomtanár a suliból, aki pártfogásába veszi, mentorává szegődik a szó minden értelmében. Aztán meg itt van Patrick és Sam, egy vagány testvérpár a végzős osztályból, akik pont ővele haverkodnak össze a meccsen. És innentől kezdve nincs megállás, Charlie menthetetlenül belesodródik egy fura barátságokkal, zűrös szerelmi ügyekkel, jóleső alkoholbűzzel és drogmámorral terhes évbe.

Stephen Chbosky

Mi pedig sodródunk vele. Chbosky olyan zsigeri erővel eleveníti fel a gimit, hogy újra érezzük az olcsó menzakaja ízét, halljuk a büdös tornaterem linóleumán csikorgó csukákat, a kréta kopogását a táblán. 240 oldal erejéig visszakerülünk a középiskolába, hogy ismét átéljük, milyen érzés együtt rohanni a kicsöngetés után, aztán beülni a törzshelyre egy hambira. Milyen érzés pillanatok alatt elveszíteni egy barátot, aztán másnap tökegyedül téblábolni a folyosón. Majd a nagy sértődések után még nagyobbat békülni. Vagy épp nagy szavakat használni, és még nagyobbat koppanni. Milyen érzés illuminált állapotban száguldozni, miközben David Bowie üvölti, hogy “We can be heroes just for one day”, te pedig azt üvöltöd, hogy nincsenek korlátaink.

Lehetne ebből egy különc srác picsogása is – de nem lesz. Chbosky ügyesen egyensúlyoz a jópofa (néha egyenesen aranyos) kamaszos elnagyoltság és az arra már felnőttként visszatekintő enyhén ironikus elbeszélésmód között. A kezdetben rendszertelennek tűnő cselekmény a tanév első csengőjére vigyázzba vágja magát, és feszes dramaturgia mentén vezet végig az ifjú Charlie szenvedésein. Egy idő után pedig megkerülhetetlenné válik a kérdés is: ez a tulajdonképpen tök jó fej srác mégis miért ilyen mulya? Miért problémázik annyit a különféle családi ügyeken? És mintha valami kórházról is hadoválna időként. Nem evezünk vidám vizekre a könyv végén sem, a lezárás mégsem fordul letargiába. Csendes szomorúságával együtt is hihetetlenül felemelő és bizsergető. A nagy szavak néha igenis működnek.

És működik az egész könyv: Chbosky szép lassan az egyik legolvasottabb amerikai író lett a tizen- és huszonévesek körében, pár éve pedig egyenesen őt kérték fel, hogy filmre adaptálja saját könyvét. Megnyugtató volt látni: még a film is működik. Persze már-már szabályszerű, hogy a könyv jobb, de még ezzel együtt is ügyesen összerakott az adaptáció. Logan Lerman kicsit túljátssza (túlbénázza) Charlie-t, cserébe viszont megkapjuk a briliánsan ripacskodó Ezra Millert és a tündöklő Emma Watsont a testvérpár szerepében. Na, meg a zenéket. A könyv dübörög a Smithstől, a Sonic Youth-tól és a Smashing Pumpkinstól, ezeket hallani és a megfelelő jelenettel együtt látni pedig összehasonlíthatatlanul jobb, mint olvasni. A heves érzelmek akár el is uralkodhatnának a melodrámára fokozottan fogékony sztorin, de az íróként biztos kezű Chbosky itt is kordában tart mindent. Ritkaság, amikor ennyire erős szimbiózisban él egymással könyv és film. Ehhez minimum az kell, hogy az író a saját bőrén élje meg a dolgokat. Aztán pedig el tudja engedni őket annyira, hogy ne váljon a könyve személyeskedővé és bennfenteskedővé. Hogy a feljegyzéseket bármelyik különc srác a sajátjának is érezhesse.

Egy különc srác feljegyzései trailer